50.000 forint az év legszebb Rollstar árnyékolójának!


Idén első alkalommal hirdettük meg fotópályázatunkat, hogy megtaláljuk 2011 legszebb árnyékolóját. Fotót és néhány mondatot vártunk a nevezőktől, és kíváncsiak voltunk arra, ki milyen célból készítette és miért szereti külső vagy belső árnyékolóját.
Kíváncsi a nyertesre?

Passzívház és az árnyékolók


Az előző hírlevelünkben az aktív házról szóltunk, és jeleztük: a passzívház a következő témánk. Nos, mára Európában több mint három millió négyzetmétert számlál a passzívházak területe, és elmondhatjuk: hazánk is egyre nagyobb mértékben járul ehhez hozzá.
A passzívházról, pontokban

Gratulálunk kvízjátékunk nyerteseinek!

Idén is szerettük volna a tehetséges „X“-eket megajándékozni, így novemberben kvízjátékra invitáltuk hírlevélolvasóinkat, és azokat, akik a facebookon követik a cég életét. Öt helyes „X“-ért, válaszért cserébe 10 000 forint értékű Rollstar ajándékutalványt ígértünk. Sorsoltunk, most kihirdetjük a nyerteseket!
A Rollstar utalvány nyertesei

Aktív ház és az árnyékolástechnika esete

Aki házépítésre adja ma a fejét, és beüti a keresőbe, milyen a jó ház, hogyan építkezzünk, akkor biztos, hogy nem kerüli el a passzívház, és újabban az aktív ház fogalmakat. Mi most a kevésbé ismert aktív házzal foglalkozunk, és leginkább azzal, mi dolga egy ilyen házon az árnyékolónak?

Árnyékoljunk aktívan! >>

Merjünk egyéniséget adni otthonunknak, irodánknak!

Legyen egyedi, tűnjön ki a tömegből! – minden csatornából ez érkezik hozzánk. Na, nem kell elrugaszkodni magunktól, a környezetünktől, de valóban érdemes elgondolkozni azon, mit tehetünk azért, hogy minden ügyfél emlékezzen ránk, aki nálunk járt, és minden vendégünk érezze azt az atmoszférát otthonunkban, ami mi magunk vagyunk. Talán nem is sejti, milyen kifejező erővel bír egy jól eltalált árnyékoló?!

Most megmutatjuk! >>

Karácsonyi kvízjáték

Több éve már annak, hogy karácsony közeledtével kvízjátékra hívjuk hírlevelünk Olvasóit. Most is így teszünk, gazdára vár tehát öt nyerő betűért egy 10 000 forint értékű Rollstar ajándékutalvány, amelyet külső és belső árnyékolástechnikai eszköz vásárlásakor egyaránt beváltunk, illetve beszámítunk!

Játsszon velünk! >>

Aluredőny: védelem vihar, eső, jég, betörő ellen

Az alumínium redőny az árnyékolástechnika „Jolly Jokere“, hiszen minden olyan tulajdonsággal felruházták, amelyet általában több célzott termékkel gondolunk megvalósíthatónak. Az alumínium redőny véd a napmelegtől, a hidegtől, a betörőktől, a zajtól, véd a zivatartól, vihartól, jégesőtől, és még a betört ablaküvegszilánkoktól is. Ha december végéig megrendeljük, a pénztárcánkat is védi a kültéri árnyékoló, hiszen 10 százalék kedvezménnyel juthatunk egyedi redőnyhöz a Rollstarnál! Kell ennél több?

Nekünk alumínium redőny kell! >>

Bővítettük a pliszéfüggöny-választékunkat!

Azt már talán szükségtelen emlegetni, hogy a pliszé az egyik legsokoldalúbb belső árnyékoló: négyszögletes, kerek, háromszögű, tetőtéri ablakra egyaránt „rászabható“, és a széles és színes textilválaszték tovább növeli a variációk számát. A Rollstarnál már eddig is több mint ötvenféle pliszé között keresgélhettük az igazit, de csak eddig! A friss trendek ugyanis a kínálat frissítését hozták magukkal ősszel, ami azért is jó időzítés, mert divatosak és takarékosak is lehetünk egyszerre. Hogyan?

Megújult pliszéválaszték, kedvező áron >>

A BNV-n is ott leszünk!

A BNV a legnagyobb hazai nemzetközi vásár, ahol a közönség az élvonalbeli cégek kínálatával egy fedél alatt megismerkedhet, legyen szó otthonszépítő termékekről, építőanyagokról, és legújabban divatról, sportról, szépségápolásról, szórakoztató-elektronikai cikkekről. A BNV sikerstandjának ígérkezik a Lakberendezők Országos Szövetségének a standja, ahol egy komplett többgenerációs lakásban sétálgathatunk majd. És ott lesz a Rollstar is! Keresse az A pavilon 201-es standját!

Mivel készülünk a BNV-re? >>

Védőrácsot a víkendházra!

Az idő őszbe fordultával a nyári lakok, családi víkendházak háza táján is megkezdődnek az őszi munkálatok. Legtöbbször a kert téli felkészítésében gondolkozunk csak, pedig nem elég a gyümölcsfákat védeni a fagytól, a ház is védelemre szorul. És mivel egy épület legvédtelenebb pontjai az ablakok, az üvegfelületek, ezek betörésbiztossá tétele az elsődleges feladatunk. Vagyis szereltessünk védőrácsot a víkendházra!

A Rollstar biztonságos védőrácsairól! >>

Indián nyár, 10% kedvezménnyel

Az ősz nem remélt, kellemes időjárással engesztel ki bennünket a nyárért. Igazi indián nyárban lehet részünk, de a hűvös esték már sejtetik: jön, aminek jönnie kell, a télnek. A télnek hideggel, esővel, faggyal, ami ellen most még idejében felvértezhetjük otthonunkat, kívül-belül egyaránt. Az indián nyarat a Rollstarral együtt élvezhetjük, sőt, meghosszabbíthatjuk, hiszen 10 százalék kedvezménnyel vásárolhatjuk meg a kiszemelt árnyékolókat, október 1-jétől egészen az év végéig.

Rollstar és az otthon melege >>

Találkozzunk a 30. Hoventán!


A Hoventa rangos eseménye a szálloda- és vendéglátóipar, a gasztrotechnika üzletágnak. Az október 11. és 14. között zajló harmincadik szakmai találkozóról a Rollstar sem hiányozhat, hiszen az árnyékolástechnika fontos kényelmi és funkcionális faktor a jó vendéglátásban. Bizonyítja ezt a Hilton, a Lázár Lovas Club, a Four Seasons luxushotel felkérése is, amit a Rollstar sikerrel vett.

Kiállítási ajánló >>

Ablakcsere és árnyékoló pályázati pénzen!

2011. augusztus 15-től október 30-ig adhatják be magánszemélyek, társasházak, valamint társasházépítő cégek a pályázatukat vissza nem térítendő támogatásra, ha energiahatékony felújításban, illetve építésben gondolkoznak. Itt a legfőbb ideje annak, hogy régi nyílászáróinkat jól szigetelő műanyag ablakokra, ajtókra cseréljük és árnyékolástechnikai eszközökkel szereljük fel!

A legkényelmesebben: egy helyről! >>

Csíkokból roletta? Miért ne?!

Egy újabb élő példát hozunk arra, hogy amikor már azt hinnénk, minden létező variáció megszületett rolettára, napernyőre, redőnyre, akkor egy új egyedi igény új megoldást szül - és ez most a csíkos roletta. Mert mit tehetünk akkor, ha a maximális 3x3 méteres méretű roletta nem elegendő? Válasszunk ki néhány nekünk tetsző színárnyalatú rolettatextíliát, és készíttessük el egyedi árnyékolónkat a Rollstarral!

Csíkokból, kreatívan, rolettát! >>

Motoros, alakos pliszé

„Ilyet csak külföldi moziban láttam eddig“ – talán ezzel a mondattal érzékeltethető leginkább annak a pliszéfüggönynek az újszerűsége, amelyet az Erzsébet-híd lábánál, a Ferenciek terén felújított irodaépület kupolájába készített a Rollstar. A motorizált, alakos pliszéfüggöny a több mint húsz éve működő Rollstar legújabb „gyermeke“.

Mire képes a pliszéfüggöny? >>

Rollstar motoros szalagfüggöny a magasban


Ha feltennénk a kérdést: milyen építőanyagoktól lesz modern egy épület, az üveg dobogós helyen állna. Egyre több családi házat terveznek hatalmas ablakokkal, bevilágítókkal, üvegfallal, az irodaházakról nem is beszélve! Az üveg pedig különleges helyzetet teremt: gyönyörű kilátást enged, és csak úgy árad be rajta a napfény, ami azonban zavarhatja a lakók és a dolgozók komfortérzetét. Tehát árnyékolni kell! A magasban is! De hogyan?

Távirányítós szalagfüggöny a megoldás >>

Ötcsillagos árnyékoló – hotelbe és otthonra


Álmodhatunk-e hasonló árnyékolóról, mint amilyen Budapest egyik luxusszállodájának kültéri éttermi részét árnyékolja?! Igen, ha a Rollstarhoz fordulunk árnyékolástechnikai kérdésben! Persze a helyszíni felmérés alapján ajánlja nekünk a Rollstar, hogy a házat, erkélyt milyen árnyékolóval optimális ellátni. Meglehet ugyanis, hogy több árnyékolótípus „összeházasítása“ jelenti a megoldást, ahogyan a Four Seasons hotel esetében is…

Hogy készült az ötcsillagos árnyékoló? >>

Napellenző, napernyő… - ez itt a reklám helye!

Mint tudjuk: reklámból sosem elég, és miért ne kötnénk össze a kellemeset a hasznossal? A napellenzők, napernyők, buraernyők alatt nem csak hűvösre találunk, de ponyvájuk reklámfelületként is értékes. A Rollstarnál készülő, egyedi árnyékolástechnikai termékeket üzletünk, szalonunk, éttermünk logójával, szlogenjével is ellátják nekünk a szakemberek, hogy már messziről hirdethessük magunkat.

Szitázás, címfestés, digitális nyomás a Rollstarnál >>

Napárnyékolók öntisztuló ponyvával

CseppJóllehet, a kültéri napárnyékolók nem igényelnek különösebb karbantartást, a tisztításukhoz pedig elegendő egy locsolótömlő, mégis feladatot ad nekünk. És mi van akkor, ha a sokadik emeleten lévő erkélyünk napellenzőjét tisztítanánk meg? Az mégsem lehet, hogy kihúzzuk a fürdőszobából a slagot...

A professzionális megoldást az öntisztuló ponyvák jelentik, amelyeket az eső egyszerűen tisztára mos.

Öntisztuló ponyvák a Rollstarnál! >>

Rialto: az új napernyő

A napernyő az egyik legnépszerűbb külső árnyékoló, nem érdemtelenül. Létezik belőle kerek és szögletes ponyvával készült változat, van, ami fix talpakat kap, és van, amelyik alatt ott és akkor hűsölhetünk, amikor akarjuk, hiszen mobil. De ez nem minden! Itt a Rollstar „bólogató“ napernyője, a Rialto, ami egy új funkcióval teszi még komfortosabbá a kültéri használatot.

Mit tud a Rialto napernyő? >>

Találkozzunk idén is a Gardenexpón!

A Gardenexpót nem szükséges bemutatni azoknak, akik "gyakorló" kertészkedők, de az is biztos, hogy számukra is sok újdonsággal szolgál majd a legnépszerűbb kerti vásár. Már megszokhattuk, hogy az Orchidea és Bromélia Kiállítással egybekötött rendezvény a Papp László Budapest Sportarénába költöztet mindent három napra, ami csak a kertészkedéshez, a kerti élethez szükséges. A Rollstar standját idén is érdemes lesz meglátogatni, mert a legszebb napárnyékolókhoz tíz százalék kedvezménnyel juthatunk hozzá a kiállítás három napján, március 18. és 20 között.

>> Mit kínál a Rollstar a Gardenexpón?

Rollstar a Facebookon!

Lájkolni, azaz tetszésünket kifejezni, és csatlakozni egy ismerőshöz, egy jó ügyhöz, egy szimpatikus céghez ma nagy "őrület". Titka bizonyára több is van. Amiért a Rollstar úgy érezte, hogy a Facebookon a helye, az az interaktivitás, közvetlenség, amit csak az online jelenlét kínálhat.

A Facebook az a közösségösszekovácsoló hely, ahol mindenki megoszthatja a tapasztalatait, kérdezhet, ha büszke a saját árnyékolójára, a többieknek is megmutathatja. A Rollstar pedig tanácsokat ad, megosztja velünk, milyen ma egy divatos duettfüggöny, mennyit spórolhatunk alumínum redőnnyel...

>> És ez még nem minden! Tetszik a Rollstar

Tavaszi nagytakarítás: a napellenzőt se hagyjuk ki!

Hosszú volt a tél, de az egyre gyakrabban előbukkanó napsugarak az embereket is kicsalják a négy fal közül. Itt a tavaszi nagytakarítás ideje kinn is, amikor a téli álmukat alvó kerti bútorokat, árnyékolókat is előkészítjük a szezonra. Mert nincs annál bosszantóbb, amikor "éles helyzetben" jövünk rá, hogy a napellenzőn csúnya foltok éktelenkednek, vagy éppen a madarak céltáblájává vált a ponyva. Nos, ezt megelőzendő, tekerjük ki a napellenzőt, és ellenőrizzük a ponyvák tisztaságát. Tekintve, hogy a napellenző ponyva speciális felületkiképzést kapott a gyártás során, tudnunk kell, hogyan tisztíthatjuk, és mikor jelent egyetlen megoldást a ponyvacsere.

>> Ponyvatisztítási tanácsok a Rollstartól

Pliszéfüggöny, kétirányú működéssel


A pliszéfüggöny hallatán egyre többek előtt jelenik meg a kép a harmonikaszerűen záródó belső árnyékolóról. Nem csoda, hiszen ez az az árnyékoló, amely egyetlen nyílászárótípustól sem „jön zavarba”. Pliszéfüggöny kerülhet tetőtéri ablakra, boltíves, trapéz vagy háromszög alakú ablakra, télikert vízszintes üvegfelületére. És itt jön a „csavar”, a két irányból (föntről és lentről) le- és felhúzható pliszéfüggöny, amelyet a Rollstar – a többi árnyékolástechnikai termékeihez hasonlóan – méretpontosan, helyszíni felmérést követően gyárt le, majd szerel fel.

>> Bővebben

Alumínium redőny, stílusos színekben

Ha hosszú távra gondolkozunk, biztonságosan működő, a nap melegétől és a zord időjárástól, a hidegtől, széltől egyaránt védő külső árnyékolót keresünk, akkor az alumínium redőny a megoldás. Ha már látjuk magunk előtt az egyenszínű, leggyakrabban fehér alumínium redőnyökkel felszerelt ablakokat, akkor közelében sem járunk annak a lehetőségnek, amit a színes alumínium redőnyök stílusgazdagsága jelent.

>> Bővebben

Játsszon, és nyerjen vásárlási utalványt!


Az év legnagyobb ünnepéhez közeledve mi is igyekszünk kivenni a részünket az ajándékozásból, megkönnyíteni Önnek a feladatot. A Rollstarnál már hagyomány, hogy karácsony előtt néhány jó válaszért cserébe 10000 forint értékű vásárlási utalvánnyal ajándékozzuk meg a játékos kedvűeket. Most sincs ez másként!

>> Bővebben

Egész évben árnyékoljunk! – ergonomikus gondolkodás


Jóllehet vénasszonyok nyara van, és jólesik a nap simogató melege, de a vakítása nem. Ugyanígy szép a havon megtörő napsugarak csillogása, de a vakítása nem. Tehát a fény szabályozása ezen időszakban és az előttünk álló téli hónapokban is ugyanolyan fontos, mint nyáron. Emellett az is szempont, hogy olyan árnyékolókkal szereljük fel az ablakokat, ajtókat, amelyekkel begyűjthetjük a nap melegét, de a hővédelemről is gondoskodhatunk.

>> Bővebben

Szalagfüggöny: árnyékol, dekorál, reklámoz

szalagfüggönyszalagfüggöny
Nem túlzás azt állítani, hogy a szalagfüggöny a legkreatívabb belső árnyékoló, amit ma ismerünk. „Eredeti" funkcióját, az árnyékolást úgy képes ellátni, hogy közben felhasználhatjuk dekorációs célokra, sőt, reklámhordozóvá is válhat. Hogyan? A Rollstar a digitalizált motívumokat, logót, feliratot, képet nyomtat a szalagfüggöny lamelláira. Lehet ez egy fűszercsokor fotója a konyhába, és lehet több méteres, hatalmas cégreklám, de egy eseményt népszerűsítő, dekoráló „mozgókép" is.

>> Bővebben

Milyen, ha mahagóni utánzatú?

műanyag nyílászáróműanyag nyílászáró
Műanyag nyílászáróra vonatkozik a kérdés, és röviden azt válaszolhatjuk: szép is, jó is. Szép, hiszen a hazai építési kultúra kedveli a meleg, mediterrán stílust, és jó is, hiszen a ház stílusához illeszkedő nyílászáró a műanyag kivitel minden előnyét tudja, miközben megtévesztésig hasonlít a mahagóni fára. Nem csoda, ha ezek az ajtók, ablakok, teraszajtók az építkezők, felújítók aktuális kedvencei!

>> Bővebben

Védőtetőt a napellenzőre!


Habár a napellenző ponyvája, szerkezete az időjárásnak ellenálló, a kültéri igénybevételhez mérten készül, mégis célszerű védőtetőt tenni a napellenző fölé. A Rollstar igyekszik is hangsúlyozni ezt a csekély többletberuházással járó, ám a napellenző élettartamát nagyban meghosszabbító technikai megoldást. Aktuálissá is válik védőtetőről gondoskodni most, hogy a napellenzőt az őszre készülve összetekerjük, és hagyjuk esőtől, majd hótól ázni.

>> Bővebben

Helyszíni felmérés? Megéri!


Elképzeltük, lelki szemeink előtt már látjuk is az új alumínium redőnyöket a házon, a napellenzőt a teraszon, a szép szalagfüggönyt a nappaliban… De mi a következő praktikus lépés? Vannak, akik mérőszalag után kapnak és méregetnek, és vannak, akik szakemberre bízzák mindezt. Pálcát törni egyik módszer felett sem célunk, de húsz év gyártói és kivitelezői tapasztalata mondatja velünk: Higgye el, megéri helyszíni felmérést kérni!

>> Bővebben

Védőrácsot, redőnyt a hétvégi lakra!


Az ősz beköszöntével a hétvégi házak, nyaralók egyre ritkábban látogatottak, már ami a tulajdonosokat illeti, biztosan. Azonban ez jó alkalom, időszak arra, hogy illetéktelenek látogatásukat tegyék, és értékeinktől megszabadítsanak bennünket. De nem kell ennek így lennie! A védőrács és az alumínum redőny jó szolgálatot tesznek, és a riasztóberendezések ideális segítőtársaivá is válhatnak. Hogy hogyan véd a rács, és mit tud a redőny?

>> Bővebben

Napellenzők automatizálása


A napárnyékolás technológiai vívmányai közül egyre többen tapasztalják meg az automatizálásban rejlő előnyöket. Ha a napellenzőnket szél- és fényérzékelővel ellátott automatika mozgatja, akkor nem kell aggódnunk, hogy a hirtelen kerekedett szél a leeresztett napellenzőben kárt tesz, míg mi távol vagyunk otthonunktól. Az érzékelő folyamatosan méri a fény- és szélértékeket, és a beállított értékeknek megfelelően mozgatja a napellenzőt.

>> Bővebben

Az árnyékolóm a reklámom


A napellenzők, napernyők, pergolák, buraernyők vagy roletták kettős célt szolgálhatnak, ha egy vendéglátóhelyiség, butik, szalon vagy üzlet használja napárnyékolásra. Amellett, hogy napvédelmet lát el, a ponyván megjelenő logó, szlogen, telefonszám már messziről hirdeti magát, és csalogatja a vendégeket. A Rollstar az egyedi gyártású árnyékolástechnikai termékeinek a ponyvájára többféle technológiával vállalja a megrendelt motívumok, információk megjelenítését. A szalagfüggönyt szintén használhatjuk reklámfelületként.

>> Bővebben

Napellenző akár 1,5 méteres elővászonnal


A Rollstar Classic Plus néven ismert napellenzőjének különlegessége az a maximum másfél méter hosszúságban rendelhető, leereszthető elővászon, amely mintegy „védőpajzsként" útját állja a közvetlenül betűző napsugaraknak és a szabad belátásnak. Ha ezt a napellenzőt választjuk, a teraszunk, erkélyünk és az árnyékolt helyiségek a legnagyobb hőségben is kellemes klímájúak maradnak.

>> Bővebben

Védőrács a garázson

VédőrácsVédőrács
Családi házak, társasházak gépkocsibeállóinak és nagy forgalmú garázsok lezárására nem egyetlen lehetőség a hermetikusan lezáró garázsajtó. A védőrács nem csak azért praktikus választás, mert a fénynek szabad utat enged, de azért is, mert jól szellőzik, így garantáltan nem marad benn a kipufogógáz. A védőrácsból tehát kitűnő garázskapu válik. De ezzel még nem értünk a védőrács előnyeinek a végére.

>> Bővebben

Buraernyő, a karakteres napárnyékoló

BúraernyőBúraernyő
A napsütötte Itália utcáin járva, turistaként nem csak arra lehetünk figyelmesek, hogy minden ablak „roskadozik" a virágoktól, de arra is, hogy az egyik legközkedveltebb kültéri árnyékoló a buraernyő. A karakteres küllemű buraernyő itthon is egyre népszerűbb. Nyáron véd a naptól, télen a hótól, ősszel az esőtől, praktikus a bejárati ajtó fölött, buraszerű formája körbefogja az ablakot, ajtót, így oldalról is véd.

>> Bővebben

Napernyő, a nagy klasszikus

napernyőnapernyő
Ilyenkor, nyáron sokkal színesebb a város képe: az erkélyeken, loggiákon megjelennek a tarka napernyők, és a kertek zöldjébe is szín vegyül. A napernyőt szokás az árnyékolás „klasszikusának" nevezni, és valóban az egyik legközkedveltebb kültéri árnyékoló. Legyen kerek vagy négyszögletű, mobil vagy fix talpon rögzített a napernyő, amelyet elképzeltünk, a Rollstar egyedi méretek és kívánság szerint elkészíti.

>> Bővebben

Pergola, avagy szoba a szabadban

pergolapergola
A napellenzők speciális formája a pergola, amelyek családi házak, illetve vendéglátó helyek kedvelt árnyékolója. Mitől speciális? Mert nagyméretű teraszokra, kertbe, szélfújta vidékeken is biztonsággal használható stabil szerkezetet kap a pergola. Akár 15 méter széles és 6 méter kinyúlású szerkezetben is megrendelhető a Rollstarnál. A sátras elrendezés alatt úgy érezhetjük magunkat, mintha egy szabadtéri szobában lennénk.

>> Bővebben

Zivatar ellen alumínium redőny

redőnyredőny
Jutott nekünk bőven a zord időjárásból az elmúlt hetekben. A hirtelen kerekedő szél, az égből leszakadó eső ellen sokan sokféleképpen védték otthonukat. Az alumínium redőny jó alternatívát kínál otthonunk legvédtelenebb felületei, az ablakok védelmére. A teljesen lehúzott redőnnyel óvhatjuk az üvegfelületeket a kopogó esőtől, jégtől, és mivel a zajvédelemben is szerepet vállal az alumínium redőny, a szél süvítését is „lehalkítja".

>> Bővebben

Napellenző ponyvák kedvezménnyel

napellenzőnapellenzőAhogyan az építészetben is időről időre új stílusok jelennek meg, úgy változik a homlokzati képet nagyban meghatározó árnyékolástechnikai eszközök megjelenése is. Igaz ez a napellenző ponyvákra is, ami persze nem jelenti azt, hogy az alapszínek és az örök sláger, a csíkos napellenző ponyvák kimennének a divatból. A Rollstar is készül a nyárra, kollekcióváltás miatt több mint ötvenféle ponyvára ad 10 százalék árengedményt.

>> Bővebben

Szúnyogháló, a rovarok ellensége

SzúnyoghálóSzúnyogháló
Örülünk a természet ébredésének, mind szélesebbre tárjuk az ablakokat, hogy a melengető napsugarakat beengedjük. De velük együtt érkeznek a szúnyogok, rovarok is. A bosszantó kis repülő állatkák megzavarják nyugalmunkat, jobban szeretnénk kinn tudni őket. De hogyan? Szereltessünk szúnyoghálót az ablakokra, ajtókra. A Rollstar egy új típussal is készül a bogárinvázióra, egy olyan konstrukcióval, amely „hernyótalpakon" mozog.

>> Bővebben

A hónap színe: a lila

szalagfüggönyszalagfüggöny
Virágba borultak az orgonabokrok, ezzel visszavonhatatlanul itt a tavasz! Talán nincs is nemesebb szín a lilánál. Gondoljunk csak bele: a lila a királyság színe, és a püspöklila kifejezésünket sem a véletlen szülte. A lila néhány éve töretlen népszerűségnek örvend a divatiparban. Miért ne lehetne a lakásunk, irodánk, szalonunk is divatos? A lila inspiráló erejét szalagfüggönnyel, reluxával, pliszéfüggönnyel is a négy fal közé csalhatjuk. Kreativitásunkat már messziről hirdethetjük, ha trendi lila napellenzőt szereltetünk az üzletünk fölé.

>> Bővebben

UV stabil napárnyékoló ponyvák

napellenzőnapellenző
Kézenfekvő szempontjaink, a megbízható működés, időjárásállóság, esztétikus megjelenés mellé a ponyva minősége meghatározó tényezővé vált a napárnyékoló kiválasztásánál. A ponyvák UV stabilitása nem csak azért kiemelt kritérium, mert a napfény nem fakítja ki a ponyva színét, hanem azért is, mert megvéd bennünket – bőrünket, szemünket - a nap káros sugaraitól. A Rollstar ponyvái egytől egyig a svájci Rákliga Szövetség az UV 801 szabvány alapján bevizsgált textíliák.

>> Bővebben

A hónap színe: a sárga

napellenzőnapellenző
A sárga szín egyenlő az éltető nappal, a tavasz első virágaival, a jácinttal, az aranyággal. A sárga otthonunkban is csodákra képes: jobb kedvre derít, szárnyára kapja a gondolatokat, vidámságot lop a falak közé. Nem véletlen, hogy a mai napig a napsárga a legnépszerűbb színe a napellenző ponyváknak, akár terrakottával, barnával társítva. Természetes hát, hogy a Rollstar kínálatában szép számmal találunk sárgában pompázó külső és belső árnyékolókat.

>> Bővebben

Napháló, a kültéri árnyékoló

naphálónapháló
Az árnyékolás leghatékonyabb módja, ha már kinn, a nyílászárók előtt megálljt parancsolunk a napsugaraknak és ezzel a felmelegedésnek. Kitűnő megoldás az alumínium redőny, a zsaluzia. De mit tehetünk, ha kerülnénk a hideg fémet és a bezártság érzését? Válasszuk az energiabarát naphálót, vagyis a kültéri rolettát!

>> Bővebben

A hónap színe: a zöld

duettduett
Megkezdődött a visszaszámlálás: a dermesztő szél megszelidülni látszik, egyre többször bukkan fel a nap, és a madarak is dalra fakadnak. Már nagyon várjuk a tavaszt, az első rügyeket. A természet ébredése a színek nyelvén a zöld. Mi más lehetne a hónap színe, mint a zöld: a természet, a nyugalom, a kiegyensúlyozottság árnyalata. Miért ne frissíthetnénk fel otthonunkat zöld rolettával, szalagfüggönnyel, netán egy zöld napellenzővel?

>> Bővebben

Duettfüggöny - ez a legújabb divat

DuettDuett
A külfödi híradások arról szólnak, hogy a duettfüggöny a legújabb divat, ha belső árnyékolóról van szó. A duettfüggöny tulajdonképpen a pliszé kétrétegű változata. Ez a különleges, harmónikaszerű dupla textilréteg pedig nem csak látványos, de intelligens hőkezelő tulajdonságokkal is bír: hideg- és melegpufferként viselkedik. Vagyis nyáron hűt, télen pedig őrzi a meleget.

>> Bővebben

Rollstar a Gardenexpón!

GardenExpoGardenExpo
2010. március 19. és 21. között egy hosszú hétvége ismét a kert szerelmeseié. Kertbarátként az év legnagyobb szakmai kiállításán, a Gardenexpón mindent egy helyen megtalálunk, ami csak a kertészkedéshez, a kerti élethez kapcsolódik. És mivel az árnyékolástechnika is fontos kelléke a kellemes szabadtéri időtöltésnek, a Rollstar 43/E standját se hagyja ki! Március 31-ig 20 százalék kedvezménnyel vásárolhatunk Rollstar-termékeket, ráadásul a kiállítás minden napján tíz-tízezer forintos vásárlási utalványt nyerhet három vásárlátogató!

>> Bővebben

Elero motorizáció a betörők ellen


A télis sportok időszakában, de a mindennapok kiszámítható életritmusában is biztonságot nyújt, ha a külső árnyékolókat, az alumínium redőnyt, a védőrácsot, a rolettát az elero intelligens csőmotorokra bízzuk. A programozható vezérlésnek köszönhetően árnyékolóink akkor is mozgásban vannak a napszakoknak megfelelően, illetve a megadott időpontoknak megfelelően, ha nem tartózkodunk otthon.

>> Bővebben

Cseréljünk műanyag nyílászáróra!

nyílászárónyílászáró
Rossz idők járnak azokra, akik a télnek rosszul záródó, régi ablakakokkal vágtak neki. Számukra nem csak a zord időjárás, a hideg szél, a hófúvás okoz gondot, hanem az ezzel együtt elszökő energia, a magas fűtésszámla kifizetése is. A Front-Tech hőszigetelő műanyag nyílászáróival akár negyven százalékkal csökkenthetjük fűtési költségünket, és ha az ablakokra Rollstar alumínium redőnyt szereltetünk, még jobb hatásfokkal védhetjük otthonunkat.

>> Bővebben

Március végéig minden olcsóbb 20 százalékkal!

kedvezményA Rollstar tavaly decemberben, a huszadik születésnapján közös ünneplésre hívta partnereit, és azokat, akik most tervezik családi házuk felépítését, lakásuk felújítást. Március utolsó napjáig a Rollstar minden egyes termékének az árából 20 százalék kedvezményt nyújt, a külső és belső árnyékolóktól a védőrácsokon át a napellenzőkig, szúnyoghálóig.

>> Bővebben

Tervezzük meg árnyékolóinkat!


Az óév hangos búcsúztatásával együtt ez az időszak a csendes elmélyülésé, a tervezésé is, amikor elképzeljük a jövő évet. Van, aki építkezésbe fog, van, aki felújításban gondolkozik, a lényeg, hogy tervez. A tudatos gondolkodás már önmagában is félsikert jelent ahhoz, hogy ne később, a beköltözéskor, a munkálatok végeztével derüljenek ki a bosszantó hiányosságok. A siker másik feléhez a Rollstar árnyékolástechnikai eszközök és a Front-Tech műanyag nyílászárók mutatják az utat.

>> Bővebben

Rollstar ajándékutalvány


Novemberi kvízjátékunkon tíz szerencsés hírlevélolvasónknak 10 000 forint értékű Rollstar ajándékutalványt ajándékoztunk, amelyet a Rollstar bármely árnyékolástechnikai termékére beválthatnak, illetve beszámíttathatják a szerencsések. Ajándékutalványaink praktikus karácsonyi ajándékok lehetnek, amelyek megvásárolhatók bemutatótermeinkben és üzemünkben, így a megajándékozott kedve szerint választhatja ki a neki tetsző terméktípust, annak színét, megjelenését.

>> Bővebben

20 év nekünk, 20 százalék kedvezmény Önnek


1989-et írtunk a naptárban, és néhány nap választott el bennünket az év legnagyobb ünnepétől, amikor a Rollstar Árnyékolástechnikai Kft.-t megalapítottuk. Ezt a húsz évet köszönjük Önnek azzal, hogy árnyékolástechnikai termékeink árából 20 százalék kedvezményt adunk 2010. március 31-ig. Húsz éve még csak napellenzőket kínáltunk, azóta a külső és belső árnyékolók teljes skáláját méretre gyártjuk és kérésre be is szereljük az ország egész területén.

>> Bővebben

Extrák alapáron a Rollstarnál

redőnyredőny
Amit fehér alapkivitelben megkaphattunk a Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. kínálatában, azt eddig felár megfizetése mellett színharmoniált változatban is kérhettük. Így saját gyártásban készülő, méretpontos alumínium redőnyt, zsaluziát, napellenzőt vagy épp szalagfüggönyt is választhattunk olyan árnyalatban, amilyet csak elképzeltünk. Most is megtehetjük, de a szerkezet színesre festésének felárát mától a Rollstar állja!

>> Bővebben

Pénz áll a házhoz - hőszigeteléssel

energiamegtakarítás
Bizonyára nem mondunk újdonságot azzal, hogy a ház leggyengébb pontjai hőszigetelés szempontjából a falak, a nyílászárók és a tető. Sokan mégis feláldozzák egyiket vagy másikat a költségtakarékosság oltárán. Tetemes összeget költenek a falak szigetelésére, és nem cserélnek nyílászárót, vagy a meglévőre nem szereltetnek külső árnyékolót. Pedig ezek kisebb beruházás mellett garantálnak energiamegtakarítást, amit az épülettermográfiai mérések is igazolnak.

>> Bővebben

Nyerjen Rollstar ajándékutalványt!

nyereményjátéknyereményjátékKözeleg az év legszebb ünnepe, amelyre a Rollstar idén is készül. A Rollstar ajándékutalvány bármely termékre beváltható, illetve beszámíttatható, így a megajándékozott ízlésének megfelelő árnyékolót választhat otthonába. És most nyerhet is! Tíz szerencsést 10000 forint értékű vásárlási utalvánnyal ajándékozunk meg, ha részt vesz kvízjátékunkban!

Aluredőny = energiamegtakarítás

RedőnyRedőnyHabár a gáz- és a távfűtés olcsóbb lesz, minden bizonnyal a távfűtéses lakások lakói lesznek idén is a fűtésszezon legkiszolgáltatottabb fogyasztói, tudva, hogy az energiatakarékosság a legtöbb panelházról nem mondható el. Igaz ez sok téglaépületre is. A megoldás az alumínium redőny, amellyel mi magunk gondoskodhatunk lakásunk hővédelméről, energiagazdálkodásáról.

>> Bővebben

Ne dobja ki, átalakítjuk!

RolettaRolettaA Rollstar árnyékolástechnikai termékei méretpontos gyártást és kivitelezést jelentenek. Előfordulhat, hogy közbejön egy költözés, egy új bútor, ami miatt új szalagfüggönyt, rolettát, másik napellenzőt kell vásárolnunk. De nem szükséges! A Rollstar a megváltozott igényeknek megfelelően átalakítja a hibátlanul működő árnyékolástechnikai eszközeinket, és ezzel pénzt takarít meg nekünk.

>> Bővebben

Műanyag nyílászáró és penész?

Párás ablakPárás ablakA műanyag nyílászárók két címkét kaptak a köztudatban. Nagyon jók, mert hőszigetelnek, energiatakarékosak, de vigyázni kell, mert épp a kitűnő légzárás miatt a falak penészesedhetnek: nincs természetes szellőzés, a pára lecsapódik a hideg sarkokban, és már meg is jelent a penész. A Front-Tech megcáfolja e széles körben elterjedt tévhitet!

>> Bővebben

Reluxa, az ismeretlen ismerős

reluxareluxaA belső árnyékolástechnikai termékek sorában az alumínium lamellás reluxa régóta kiemelt figyelmet kap, lakásba, családi házba és irodába egyaránt előszeretettel választják árnyékolóként. A reluxa felhasználási lehetőségei, működtetési módja, a lamellaválaszték színskálája igen sokrétű, ezért legtöbben ismeretlen ismerősként tekintenek a reluxára.

>> Bővebben

Védőrács hétvégi házunkra

VédőrácsVédőrácsA jó idő múltával egyre kevesebb időt töltünk hétvégi házunkban, az őszi munkák végeztével hónapokra magára hagyjuk. A Rollstar alumínium profilokból készült védőrácsai megvédik a ház legvédtelenebb felületeit, az ablakokat. A válság hozadékaként megszaporodott betörések ellen védekezzünk védőrácsokkal, amelyek teljesen leeresztett állapotban feltolhatatlanok!

>> Bővebben

Fix ablakok, külső üvegfalak árnyékolása

ablakablakAz üveghomlokzatok, üvegfalak, fix ablakok – utóbbi akár oldal- vagy felülvilágítóként –népszerű és látványos építészeti megoldások, amelyek ma irodaházak, sőt, a minimál stílus térnyerésével családi házak külső megjelenését határozzák meg. Érthető, hogy az árnyékolástechnikai termékek körültekintő megválasztása különösen fontos ott, ahol hatalmas üvegfelületek, ráadásul fixen beépített ablakok hatékony árnyékolását kell megoldani.

>> Bővebben

Napellenző ponyvacsere

NapellenzőNapellenzőA jól bevált, évekkel ezelőtt gondosan megválasztott napellenzőponyva is cserére szorulhat, ha az épületünk homokzatát átszínezzük, vagy ha üzletünk új arculatot kapott, vagy csak felfrissítenénk a megjelenését. Nem szükséges az egészet, vázastól, ponyvástól eltávolítani ilyenkor, hiszen a szerkezetre tisztítás után új ponyva kerülhet – új színben, akár kézi festett vagy szitázott felirattal is. A Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. méretre gyártott, minőségi ponyvákat kínál e célra.

>> Bővebben

Szalagfüggöny, emblémázva

szalagfüggönyszalagfüggönyIrodák, pénzintézetek, közintézmények előszeretettel választják a szalagfüggönyt árnyékolás céljából. A belső árnyékoló mellett nem csak a praktikus használat szól, hiszen a szalagfüggönyre nyomtatott embléma, céglogó, rövid reklámszöveg, vagy bármilyen fotó esztétikus reklámhordozóvá, vevőcsalogató dizájnelemmé teszi. Egyedi, digitalizált fotóval ellátott szalagfüggöny az otthonunkban is jól mutat.

>> Bővebben

Kültéri árnyékolás légkondicionáló helyett

zsaluziazsaluziaA kánikula ellen, házunk, lakásunk kellemes hőmérsékletének megteremtéséhez sokan választják a légkondicionáló berendezést. Az energiafaló megoldás környezetbarát és hatékony alternatívája a külső napárnyékoló: a redőny, a zsaluzia, a napháló vagy a napellenző. Mivel a belső teret melegítő napfény az üvegfelületeken, az ablakon, teraszajtón érkezik, napvédelemről is itt kell gondoskodnunk. Meglepő, de egy teraszajtón a belső térbe áramló meleg levegő közel tíz fokkal melegítené a szobát, ha nem gondoskodnánk árnyékolásról! Most ne a kültéri textilárnyékolókra fokuszáljunk.

>> Bővebben

Napellenzők, nagy kedvezménnyel

NapellenzőNapellenzőKülső napellenzővel szemben jogos elvárásunk a napfény, vele a forróság, az UV-sugárzás elleni védelem, a kültéri igénybevételből eredő strapabírás. Amikor tehát a terasz, a kert árnyékolásáról döntünk, a látvány mellett fontos technológiai, minőségbiztosítási kérdéseket is érinteni kell. A legfontosabb a megfelelő ponyva, mint a Rollstar által forgalmazott SunSilk és Natura ponyvák.

>> Bővebben

Zsaluzia, a nyári meleg ellen

ZsaluziaZsaluziaA leghatékonyabb külső árnyékolóként számon tartott zsaluziát nem csak a svájciak pontosságával kidolgozott konstrukció tette népszerűvé. Nagy előnye, hogy használatával együtt gondoskodhatunk a megfelelő fényviszonyokról és a hővédelemről, az alumínium lamellák forgatásával a szabad kilátás és a szellőzés is megoldott.

>> Bővebben

Front-Tech műanyag bejárati ajtó

Bejárati ajtóBejárati ajtóA szívesen látott vendéget barátságosan fogadja, a nem várt látogatóval szemben tartja a frontot. A ház, a lakás stílusából nem lóg ki, hő- és hangszigetelő, biztonságosan állja a mindennapi igénybevételt. A jó bejárati ajtók ismérvei ezek, amely tulajdonságokra ráismerünk a Front-Tech műanyag bejárati ajtók képében.

>> Bővebben

Napárnyékolók és nyílászárók ajándékba

UtalványUtalvány
10 000 forint értékű ajéndékutalványainkkal a felújításba, építkezésbe kezdő tulajdonosok és a fiatal párok, fészekrakó házasok is hasznos, hosszú évekre szóló meglepetésben részesülhetnek, hisz nyílászárók és modern napárnyékolók egyetlen házról sem hiányozhatnak! A Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. és a Front-Tech műanyagnyílászáró-gyártó bemutatótermeiben folyamatosan megvásárolhatók az utalványok.

>> Bővebben

Szúnyogháló ablakra, ajtóra

SzúnyoghálóSzúnyoghálóMár május elején arról cikkeztek, hogy elviselhetetlenül sok a szúnyog a Duna-parti településeken, és a Balatonnál is irtják a vérszívókat. Otthonunk, nyaralónk szúnyogmentes övezetté alakításának legbiztosabb módja a szúnyogháló alkalmazása. Hogy Önnek még nincs? Irány a Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. üzlete!

>> Bővebben

Egészséges napárnyékoló
ponyvák

NapellenzőNapellenzőA Rollstar komoly figyelmet fordít arra, hogy milyen ponyvákból készíti napárnyékolóit. Miért? Azért, hogy a simogató napfénnyel érkező káros sugaraktól, illetve azok egészségkárosító hatásaitól megóvja azt, aki Rollstar ponyva alatt keresi az árnyékot. Napellenző ponyváink elismert szakhatóságok által bevizsgáltak, bizonyítottan védenek a káros UV-B és UV-A sugarak ellen. Azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy bőrtípusunktól és hajszínünktől függően mennyi ideig tartózkodhatunk biztonságban a napon.

>> Bővebben

Napárnyékolók és nyílászárók egy kézből

NyílászáróNyílászáróAz építkezés, a felújítási munkálatok szezonnyitánya ez az időszak, aminek fontos, hosszú évekre szóló lépése az energiahatékony nyílászárók és a modern napárnyékolók beszerzése. Vállalatcsoportunk, a Rollstar Árnyékolástechnikai Kft., a német Roplasto profillal dolgozó Front-Tech műanyagnyílászáró-gyártó cég mindebben a segítségére van.

>> Bővebben

Napellenzőponyva világpremier

SivatagSivatag
Tágas teraszokon, falatnyi erkélyeken éppúgy elkel a napárnyékolás,amint beköszönt a verőfényes idő. A Rollstar világújdonsággal készül azidényre.Sattler naperllenzonyvák dizájn termékcsaládjának kizárólagosforgalmazójaként eddig ismeretlen arcát mutatja meg az árnyékolásnak, ráadásul 15 százalékkal csökkentett, bevezető áron!

>> Bővebben

Motoros árnyékolók

EleroEleroA Rollstar nem csak gyártója és forgalmazója az árnyékolástechnikaitermékeknek, de innovatív gondolkodó is a piacon. Ennek köszönhető,hogy évekkel ezelőtt felismerte az azóta egyre növekvő igényt amotorral ellátott, automatizált redőnyökre, napellenzőkre,garázskapukra. Így lett a német elero cég legjelentősebb hazaiképviselője. Most pedig megérkezett a ProLine2 vezérlőcsalád, amelyetvilágújdonságként emleget a világ négy sarka!

>> Bővebben

Várjuk a Construmán!

ConstrumaConstruma2009. április 1. és 5. között az építkezők és az építőiparban, alakáskultúra területén számító cégek helye a Construmán van. Az egyiklegrangosabb hazai, sőt Európa-szerte elismert kiállításon a Rollstarárnyékolástechnikai eszközök és a cégcsoport műanyag nyílászárókatgyártó és forgalmazó tagja, a Front-Tech is képviselteti magát. Keressefel a Construma A pavilonjának 103/E standját! Érdemes!

>> Bővebben

Találkozzunk a Gardenexpón!

GardenExpoGardenExpo2009. március 13. és 15. között a Gardenexpón a helyünk! Ott lesz mindenki, akinek örömet jelent a kert, akik szívesen töltik szabadidejüket a zöldben. És ott lesznek az árnyékolástechnikai termékeink is, amelyek hűs árnyat adnak, ha a teraszon pihenünk, ha kinn játszik a gyermek, vagy épp baráti társasággal grillezünk. A Papp László Budapest Sportarénában (1143 Bp., Stefánia út 2.), a 8/D standon várjuk Önt, ahol a Rollstar termékeit csábítóan kedvezményes áron vásárolhatja meg, emellett három szerencsést meg is ajándékozunk!

>> Bővebben

Hangszigetelt nyílászárók

Műanyag nyílászáróMűanyag nyílászáróA külvilág zajának kizárása otthonunkból korántsem csak anagyvárosokban élők számára jelent feladatot. Az utca forgalma, akülvilág állandó zaja rombolja életminőségünket, komfortérzetünket ésegyúttal egészségünket. A Front-Tech műanyag nyílászárói hangszigeteltüvegezéssel védenek a komoly civilizációs ártalom ellen.

>> Bővebben

Árnyékolók különleges ablakokra

PliszéfüggönyPliszéfüggönyAz építészek előszeretettel "játszanak" az ablakokkal, hogy egyedi arculatot adjanak egy épületnek. Háromszög, trapéz, kör és boltíves ablakokat terveznek, amelyek igazán jól mutatnak, de rögtön felvetik a megfelelő árnyékolás kérdését. A választ a Rollstar reluxák és pliszé függönyök jelentik.

>> Bővebben

Belső árnyékolók tetőtérbe

PliszéPliszéReluxa, roletta, pliszé, duett. Mindannyian megfelelőek tetőtérinyílászárók belső árnyékolására is - különböző esztétikai ésfunkcionális megfontolásból, más és más küllemmel. A speciálisigényeket elsősorban a ferde síkú ablakfelület támasztja ezenárnyékolókkal szemben, vagyis az, hogy a ne hasaljanak be, az üveggelpárhuzamosan álljanak és mozogjanak.

>> Bővebben

Alumínium függönykarnisok

KarnisKarnisOtthonunk hangulatának megteremtésében szívesen hívjuk segítségül a lakástextileket, köztük a függönyöket. A zavarbaejtően gazdag kínálatban minden divatos stílusvilág ihlette függöny megtalálható. És ami a boltban kitűnő választásnak bizonyul, azt bizony otthon megbánhatjuk, ha felakasztjuk egy stílusidegen karnisra. Az alumínium függönykarnissal ez nem történhet meg!

>> Bővebben

Rollstar redőnykapuk

RedőnykapuRedőnykapuA mindinkább a racionalizálásra törekvő építészeti megoldások a garázskialakításában, és ezzel együtt a garázskapugyártás területén is nyomothagynak. Redőnykapuval a szorosan egymást követő beépítések, a keskenyutcák okozta helyszűkét praktikusan feloldhatjuk: a kapu nyitása észárása, a billenő konstrukcióval ellentétben, nem igényel külön teret,mivel lamellái redőnyszerűen tekerednek fel.

>> Bővebben

Megújult a Front-Tech honlapja!

Az árnyékolástechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó Rollstart Kft. Front-Tech néven hozta létre évekkel ezelőtt műanyag nyílászárógyártó cégét. A logikus összefonódásnak köszönhetően az ablakok, ajtók és az árnyékolók kínálatáról eddig a Rollstar oldalán győződhettünk meg. A folyamatos fejlődés eredményeként az árnyékolóbarát műanyag nyílászáró szerkezetek saját honlapra "költöztek", így mostantól a www.front-tech.hu honlapra kattintva győződhet meg a Front-Tech kínálta termékelőnyökről.

>> Bővebben

A szellőztetés fontosságáról

Anélkül, hogy megfeledkeznénk a szellőztetés egészségünkre gyakoroltjótékony hatásáról, szakmai megközelítésünkben a műanyag nyílászárók jóhírén esett "foltról" szólunk. Ugyanis rögtön leszögezhetjük: apárásodásért, penészesedésért nem a műanyag ablakok okolhatók, hanem amegfelelő és rendszeres szellőztetés hiánya.

>> Bővebben

Termosztát, zsaluzia - két jóbarát


A minap az egyik ismerősöm arról panaszkodott, hogy tél ide, vagy oda, a napsütés hatására "megbolondul" a fűtése, pontosabban nem kapcsol be a lakás hőmérsékletét szabályozó termosztát. De mi lehet az oka? Egyszerű: olyan helyre szerelték fel, ahová kellemesen elérnek a téli nap sugarai, és melegítik. Mi lehet a megoldás, ha nem akarjuk újraterveztetni a rendszert, és feldúlni otthonunkat? Az alumínium zsaluzia.

>> Bővebben

Cseréljük ünnepi színekre a szalagfüggöny lamelláit

SzalagfüggönySzalagfüggönyA karácsony az ünnepek legnagyobbika, amelynek hangulatát otthonunkdíszei emelik. Szalagfüggönyünk is dekoratív látványelem lehet, nemkell mást tennünk, mint néhány lamella kicserélésével felfrissíteni amegjelenését. Többszázféle színű lamella közül választhatjuk ki anekünk tetszőt, ráadásul december 1-jétől Línea néven újlamellacsaládot üdvözölhetünk a Rollstar kínálatában.

>> Bővebben

Védőrácsok az ablakokra

VédőrácsVédőrácsEgyre többen kötelezik el magukat a színvonalas lakberendezés mellett, de arra kevesen gondolnak, hogy mindezt megvédjék az illetéktelenektől. A téli hónapokban a hétvégi házat is elhanyagoljuk, legtöbbször tavaszig magára hagyva áll. Az épületek leggyengébb "védőbástyái", az ablakok speciális figyelmet érdemelnek, a Rollstarnál is. A cég forgalmazásában kapható védőrácsok ablakaink védőangyalai lesznek.

>> Bővebben

Biztonságban, redőnyautomatizálással

CsőmotorCsőmotorA közelgő ünneppel együtt járó nagy családi látogatások idején,szilveszterkor és a síszezon kellős közepén sokan kelnek útra.Leengedik, vagy épp "félárbocra" engedik a redőnyöket, és napokig,hetekig magukra hagyják otthonukat, értékeiket. A Rollstar intelligensvezérlőegységgel felszerelt redőnyei segítségünkre sietnek abban, hogya betörőket távol tartsuk lakásunktól.

>> Bővebben

Ajándékozási ötletünk: Karácsonyra Rollstart!

Vásárlási utalványVásárlási utalvány
10 000 forint értékű ajándékutalványok megvásárlásával mostantól ajándékba adhatja a Rollstar árnyékolástechnikai cikkeit! Ahány ház, annyi szokás, mondhatnánk: ahány ablak, annyi igény, ezért a Rollstar húsz évvel ezelőtt a tömegtermelés helyett az egyedi kivitelezés mellett döntött.}}

Ősz az ablakban - szalagfüggönnyel

SzalagfüggönySzalagfüggönyA ősz hangulatát az ablak mindkét oldalán élvezhetjük a Rollstar szalagfüggönyeivel!Az áttetsző csipkefüggöny és a sötétítő előnyeit magában egyesítőszalagfüggöny lamellaszíneivel ízlésünknek, kreativitásunknak engedve játszhatunk.

>> Bővebben

Spóroljon aluredőnnyel!

RedőnyRedőnyRedőnyRedőnyNem csupán a házunk homlokzati képét teszi vonzóbbá egy jólmegválasztott aluredőny, de a téli hónapokban a hővédelem területén isjó szolgálatot tesz. Számokban kifejezve: a zárt redőny régi épületekesetén is 40 százalékkal csökkenti az energiaveszteséget. De a modernablakokkal felszerelt és az alacsony energiaszükségletű házaknál is 25százalékkal javítja a hőszigetelést.

>> Bővebben

Betörésvédelem, alumíniumredőny

Betörésvédelem3Betörésvédelem3A redőrségi statisztikákban a betőrések száma viszonylag állandó. A betörőkegyharmada azonban feladja tervét amennyiben extra akadályba ütközik pl.feltolásgátlóval felszerelt alumínium redőny nehezíti akcióját. Épp ezért sokanleeresztett redőnyökkel indulnak nyaralni. Azonban ennek is meg lehet a magahátránya.

>> Bővebben

Többet ésszel, mint légkondigéppel

zsaluziazsaluziaA 2007 évi kánikula hőmérsékleti adatai inkább lázra, mint levegőhőmérsékletre hasonlítottak: 38,7 fok aztán 39,9 fok sőt 41,9 fok- az ember lázcsillapítóért nyúlna, ha nem tudná, hogy csak a hőmérőről olvastuk le ezeket.

A hőségriadó napjai alatt lakásunkban ennek ellenére a hőmérséklet mindössze 26 fokig emelkedett, mesterséges hűtés, légkondicionálás nélkül.

A belépő vendégek első mondata: de jó hűvös a lakásotok, van légkondicionálás?

>> Bővebben

Egyedi szalagfüggöny

egyedi szalagfüggönyegyedi szalagfüggönyA szalagfüggönyök ma már az irodák elengedhetetlen berendezési tárgyai. Alamellák forgatásával a napjárásának megfelelően igény szerint szabályozható afény, akár teljesen ki is zárható. A szalagfüggöny azonban több is lehet, mintcsak egy praktikus árnyékoló, hísz kiváló reklámhordozó. A cég imidzséterősítheti a tárgyalóban vagy az ügyfélváróban a szalagfüggönyre nyomtatottcég embléma, szlogen. A kirakati szalagfüggönyre nyomtatott fotó pedigvevőcsalogató lehet.

>> Bővebben

Selyemfényű napellenző

A tavasz a megújulás évszaka. A Rollstar Árnyékolástechnikai Kft életében is áprilistól mindig egy új korszak kezdődik. Ilyenkor választékunkat kibővítjük, felfrissítjük. Napellenző ponyvaválasztékunk, ami eddig sem volt csekélynek mondható (kb. 150 féle textil) a magyar piacon eddig alig ismert különleges selyemfényű, UV stabil, még hatékonyabb vízlepergető képességgel rendelkező poliészter alapanyagú textillel bővült.

Német textilgyártó partnerünk 2007-ben nagy sikert aratott újdonságával hazájában. Reméljük a magyar piacon is sikeresnek bizonyul majd ez az életvidám, örömet sugárzó egyedi textilcsalád.

>> Bővebben

Construma kiállítás

ConstrumaConstrumaÁprilis 9-13 között szeretettel várjuk látogatóinkat az A pavilon 301/D standján.
Éljen a Construma ideje alatt biztosított vársárlási kedvezménnyel!

>> Bővebben

Napernyő

Klasszikus árnyékolástechnikai eszköz a napernyő. Erkélyek, teraszok,kertek, kerthelyiségek közkedvelt árnyékolója. Az oszlopos kivitelű napernyő hagyományosan kör illetve négyszögletes formájú. Működtetésük zsinorfelhúzásával vagy kivehető kézi hajtókar elforgatásával történik.

Látványtervező

A Rollstar Kft-nél jól tudjuk, milyen nehéz a választás. Nap, mint nap szembesülünk a problémával, hogyan is lehetne a legoptimálisabb színösszeállítást megtalálni. Színek a falon, a bútorokon és az egyéb kiegészítőkről még nem is beszéltünk. Különösen nehéz a döntés, ha nem új építésről van szó, hanem egy már meglévő környezetbe kell elhelyezni árnyékolóinkat. A magunk módján próbálunk Önnek segíteni azzal, hogy egy kreatív tervezővel elhelyezheti a termékeket a megfelelő színösszeállításban, a megfelelő térbe. A világ összes színét ki tudja keverni, amit mi sajnos nem mondhatunk el magunkról. De az általunk használt színek is megtalálhatók a palettán.

Color napellenző

Akár 80 %-kal csökkenhet egy meleg levegőjű helyiség lehűtéséhez használt energia napellenző alkalmazása révén. Egy helyiség hőmérséklete optimálisan kiválasztott napellenzővel, kíváló fénytechnikai értékek mellett a legforróbb nyárban is 28 Celsiusfok alatt maradhat.

Partner napellenző

Akár 80 %-kal csökkenhet egy meleg levegőjű helyiség lehűtéséhez használt energia napellenző alkalmazása révén. Egy helyiség hőmérséklete optimálisan kiválasztott napellenzővel, kíváló fénytechnikai értékek mellett a legforróbb nyárban is 28 Celsiusfok alatt maradhat.

Classic napellenző

Classic napellenzőClassic napellenzőAkár 80 %-kal csökkenhet egy meleg levegőjű helyiség lehűtéséhez használt energia napellenző alkalmazása révén. Egy helyiség hőmérséklete optimálisan kiválasztott napellenzővel, kíváló fénytechnikai értékek mellett a legforróbb nyárban is 28 Celsiusfok alatt maradhat.

Tovább a Classic napellenzőhöz >>

Kérjen árajánlatot

Egy rövid űrlap kitöltésével

Látványtervező

Hadd könnyítsük meg döntését!

Kattintson!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Bejelentkezés

Amennyiben regisztrált felhasználónk, itt léphet be.