Megtaláltuk az év legszebb Rollstar árnyékolóját!

Az idei a második év, amikor meghirdettük: keressük az év legszebb Rollstar árnyékolóját! Tavaly egy nyaraló hófehér napellenzője került ki győztesként a pályázatok közül, idén pedig egy étterem stílusos alumínium redőnyei.

A fotópályázatot ez évben is vártuk, kíváncsian arra, milyen árnyékolástechnikai megoldásokra büszkék leginkább a tulajdonosok. Ki milyen színű napellenzőponyvát választott a házára, milyen pliszéfüggönyt az ablakaiba, milyen napernyővel árnyékolja a teraszát, kávézóját. Idén is 50.000 forinttal jutalmaztuk azt a pályázót, amelyet háromtagú zsűrink - Sulyok Éva, a Rollstar kereskedelmi igazgatója, Perge Ágnes lakberendező és Fodor Attila grafikusművész – a legszebb, legkreatívabb, az épülettel és környezetével legharmonikusabb árnyékolónak tart.

A nyertes a Velencei-tó partján működő étterem, a Petrocelli tulajdonosa. A Holdfény sétányon hívogató étterem már önmagában romantikus, de az elnevezés meg is ihlette a tulajdonost, amikor alumínium redőnyt rendelt a Rollstartól. A redőny lefutósíne és zárólemeze a tó kékjét és a kinyúló tetőszerkezet hangsúlyos fa elemeinek színét tükrözi, a lamellák pedig a holdfény ezüstjét csillantják meg. A tulajdonos fejében már az épület tervezésekor megfogalmazódott, hogy aluredőnyt szeretne az ablakokra, ezért vakolható tokos aluredőny kerülhetett az étteremre.

Azon túl, hogy az étterem díszei lettek az aluredőnyök, komoly feladatot is ellátnak. Ahogyan a tulajdonos fogalmaz: ilyen tájt, a téli „alvó“ hónapokban, és persze nyáron, a zárás után is biztonságban tudhatjuk az éttermet, hiszen az alumínium redőnyök leengedve kellőképpen védik az étterem hatalmas üvegfelületeit. Elero motorokkal felszereltek az aluredőnyök, így távirányítóval, gombnyomásra mozgásba hozhatók, ami nem csupán kényelmes, de abban is biztosak lehetünk, hogy minden egyes árnyékoló leereszkedik, illetve felhúzódik egyetlen gombnyomásunkra - kizárt, hogy elfeledkezünk valamelyikről.

A Petrocelli étterem kiemelkedő példája annak, hogy egy kis előrelátással és fantáziával igazán harmonikus környezetet alakíthatunk ki, ami bizonyára a vendégek számára is megnyerő. Bennünket idén a Petrocelli megnyert magának, a Rollstar 50.000 forintos fődíja jó helyre került!

Kérjen árajánlatot

Egy rövid űrlap kitöltésével

Látványtervező

Hadd könnyítsük meg döntését!

Kattintson!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Bejelentkezés

Amennyiben regisztrált felhasználónk, itt léphet be.