Napellenzők, nagy kedvezménnyel

Külső napellenzővel szemben jogos elvárásunk a napfény, vele a forróság, az UV-sugárzás elleni védelem, a kültéri igénybevételből eredő strapabírás. Amikor tehát a terasz, a kert árnyékolásáról döntünk, a látvány mellett fontos technológiai, minőségbiztosítási kérdéseket is érinteni kell. A legfontosabb a megfelelő ponyva, mint a Rollstar által forgalmazott SunSilk és Natura ponyvák.

NapellenzőNapellenzőA csuklókaros napellenzők az erkélyek, balkonok napvédelmére szolgálnak, de egy jó napellenzővel a legnagyobb forróságban is 28 Celsius fok alatt tarthatjuk a lakás hőmérsékletét, és jóval kevesebb energiafelhasználással hűthetjük le az árnyékolt helyiségeket. Napellenzőink szerkezete alapáron fehér, de igény szerint színezhető. Valamennyi típushoz létezik alumínium védőtető, amely a feltekert ponyvát óvja. A csuklókaros napellenzőcsalád szerkezeti felépítése egyazon építőszekrény elven alapul, különbséget a karprofilok vastagságában, illetve a billentőszerkezet kiképzésében mutatnak. Azt, hogy milyen árnyékolástechnikai feladatokra válnak így alkalmassá az egyes típusok, táblázatba foglaltuk. A Rollstarnál száznyolcvanféle UV-stabil, impregnált, vízlepergető ponyvából választható ki a számunkra legmegfelelőbb.

A kertben praktikus megoldást jelent a Party, kétoldalra nyíló csuklókaros napellenző, amely könnyedén felállítható a medence, a gyermekek homokozója mellett, vagy kerti partik alkalmával. A kör és négyzet alakú napernyő erkélyen, teraszon, kertben egyaránt megállja a helyét. A napernyők szerkezeti felépítése és az acélvázra helyezett betonlapok gondoskodnak arról, hogy állják a szél támadását.

Ponyvát rá!
Amikor kiválasztjuk a nekünk tetsző napellenzőt, a színe, formája mellett legyen döntő szempont a ponyva minősége, UV-stabilitása! A SunSilk ponyvák poliakril alapanyagát nem csak selymesen ragyogó színe, de fokozott víztaszító képessége teszi különlegessé.

A Natura textilek egyedi, strukturált szövéstechnológiával, természeti kincseink inspirálta nyolcféle színben készülnek, köztük a Szahara cserzett földjének, a Gobi sivatag vörös homokjának, a Csendes-óceán végtelen kékjének árnyalatával. A Rollstar kizárólagos forgalmazóként kapta meg e világpremierjét élő termékcsalád értékesítési jogát, amelynek bevezetését tizenöt százalékkal csökkentett áron élvezhetjük.

Egészségünkre
A Rollstar minden egyes napellenző ponyvája a berni székhelyű svájci Rákliga Szövetség UV 801 szabványa alapján lett bevizsgálva. Az UV-stabil ponyvák egyrészt nem fakulnak ki a tűző napon, másrészt bőrünk, szemünk is védett a káros sugarakkal szemben.


Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó linkek

Kérjen árajánlatot

Egy rövid űrlap kitöltésével

Látványtervező

Hadd könnyítsük meg döntését!

Kattintson!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Bejelentkezés

Amennyiben regisztrált felhasználónk, itt léphet be.