Vadonatúj napellenzőnk: a ZENIT

Új típusú napellenzővel bővítjük termékpalettánkat. A ZENIT csuklókaros napellenző legfontosabb tulajdonsága az extrudált alkatrészeknek köszönhető nagyfokú szilárdság, ami kiemeli ezt a napellenzőt a versenytársak közül. A korszerű technológia kedvező árral párosul, ami ugyancsak vonzóvá teszi az új ZENIT napellenzőt.

Eddig is úgy tartottuk, hogy minden helyzetre kínálunk egyedi napellenzőt, azonban most egy újabb típust ajánlunk a figyelmébe, ami tovább bővíti a Rollstar napellenző-választékát. A ZENIT napellenzőt az teszi különlegessé, hogy minden lényeges konstrukciós és technológiai fejlesztést belesűrítettünk a tervezés során, vagyis több évtizedes gyártói tudásunk legjavát képviseli ez az árnyékoló. Legnagyobb újdonsága, hogy extrudált billentőszerkezetekkel és szintén extrudált felfogó konzolokkal gyártjuk, ami még masszívabbá teszi a napellenző felépítését, ugyanakkor megtartja könnyedségét is.

Lakások és üzletek, családi házak homlokzatára egyaránt elkészítjük ezt a kiemelkedő szilárdsági tulajdonságokkal rendelkező árnyékolót, aminek az ár/érték aránya is kiemelkedő a hazai piacon. De nem csak arra figyeltünk, hogy könnyű csuklókarokat, ívelt könnyű homlokprofilt és extrudált alumínium szerkezetet és hengertartót kapjon a ZENIT, hanem arra is, hogy igazán esztétikus látványt nyújtson. UV-stabil, minőségi textíliát óriási szín- és mintaválasztékban kínálunk hozzá, és még azt is eldöntheti, hogy a homlokzatra szerelt ZENIT-hez védőtetőt kér – ami feltekerve megóvja a textíliát –, ugyanakkor természetesen mennyezetre és tetőgerendához is felszerelhető a ZENIT. A többi napellenzőnkhöz hasonlóan a ZENIT mozgatását, ki- és betekerését végezhetjük kézi hajtókarral, de csőmotorral is felszerelhető, amely kapcsolóval, illetve távirányítóval hozható működésbe. Szél- és fényérzékelővel is elláthatjuk a ZENIT-et, ami intelligensen, önmagától teszi a dolgát – csak be kell programoznunk azokat az értékeket, amikor azt szeretnénk, hogy a napellenző feltekeredjen. Így távollétünkben sem tehet benne kárt egy hirtelen zápor vagy szélvihar.

Mindezzel az új ZENIT napellenző az idei tavasz sláger terméke lehet, akár az Ön teraszán is!

Kérjen árajánlatot

Egy rövid űrlap kitöltésével

Látványtervező

Hadd könnyítsük meg döntését!

Kattintson!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Bejelentkezés

Amennyiben regisztrált felhasználónk, itt léphet be.