Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. Front-Tech Nyílászárógyártó Kft.

Ügyfélszolgálat | Ajánlatkérés

Rollstar / Hírek

KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT

Egy rövid űrlap kitöltésével

LÁTVÁNYTERVEZŐ
Hadd könnyítsük meg döntését!
KATTINTSON!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre

>> Leiratkozás

20 év nekünk, 20 százalék kedvezmény Önnek

1989-et írtunk a naptárban, és néhány nap választott el bennünket az év legnagyobb ünnepétől, amikor a Rollstar Árnyékolástechnikai Kft.-t megalapítottuk. Ezt a húsz évet köszönjük Önnek azzal, hogy árnyékolástechnikai termékeink árából 20 százalék kedvezményt adunk 2010. március 31-ig. Húsz éve még csak napellenzőket kínáltunk, azóta a külső és belső árnyékolók teljes skáláját méretre gyártjuk és kérésre be is szereljük az ország egész területén.

>> Mit kaphatunk a Rollstarnál 20 százalékkal kedvezőbb áron?

 

Rollstar ajándékutalvány










Novemberi kvízjátékunkon tíz szerencsés hírlevélolvasónknak10000 forint értékű Rollstar ajándékutalványt ajándékoztunk, amelyet a Rollstar bármely árnyékolástechnikai termékére beválthatnak, illetve beszámíttathatják a szerencsések. Ajándékutalványaink praktikus karácsonyi ajándékok lehetnek, amelyek megvásárolhatók bemutatótermeinkben és üzemünkben, így a megajándékozott kedve szerint választhatja ki a neki tetsző terméktípust, annak színét, megjelenését.

>> Ajándékozzon Rollstar árnyékolót!

 

Tervezzük meg árnyékolóinkat!










Az óév hangos búcsúztatásával együtt ez az időszak a csendes elmélyülésé, a tervezésé is, amikor elképzeljük a jövő évet. Van, aki építkezésbe fog, van, aki felújításban gondolkozik, a lényeg, hogy tervez. A tudatos gondolkodás már önmagában is félsikert jelent ahhoz, hogy ne később, a beköltözéskor, a munkálatok végeztével derüljenek ki a bosszantó hiányosságok. A siker másik feléhez a Rollstar árnyékolástechnikai eszközök és a Front-Tech műanyag nyílászárók mutatják az utat.

>> Mire ügyeljünk a tervezés során?

Nekem bevált a Rollstar aluredőny

Nagyszerű döntés volt részünkről, hogy balatonfüredi apartmanunk erkélyére Rollstar alumínium  redőnyt csináltattunk. A nagy nyári forróságok idején a redőnyt lehúzva tartottuk, ezáltal a járólap nem tudott átmelegedni és hazaérve kellemes klíma várt bennünket a lakásban.


>> Részletek

Fix ablakok, külső üvegfalak árnyékolása

ablakAz üveghomlokzatok, üvegfalak, fix ablakok – utóbbi akár oldal- vagy felülvilágítóként –népszerű és látványos építészeti megoldások, amelyek ma irodaházak, sőt, a minimál stílus térnyerésével családi házak külső megjelenését határozzák meg. Érthető, hogy az árnyékolástechnikai termékek körültekintő megválasztása különösen fontos ott, ahol hatalmas üvegfelületek, ráadásul fixen beépített ablakok hatékony árnyékolását kell megoldani.

>> Mit ajánl a Rollstar a fix ablakok árnyékolására?

 

Védőrács hétvégi házunkra

Védőrács








A jó idő múltával egyre kevesebb időt töltünk hétvégi házunkban, az őszi munkák végeztével hónapokra magára hagyjuk. A Rollstar alumínium profilokból készült védőrácsai megvédik a ház legvédtelenebb felületeit, az ablakokat. A válság hozadékaként megszaporodott betörések ellen védekezzünk védőrácsokkal, amelyek teljesen leeresztett állapotban feltolhatatlanok!

>> Védőrács a Rollstartól!

 

Reluxa, az ismeretlen ismerős

reluxa








A belső árnyékolástechnikai termékek sorában az alumínium lamellás reluxa régóta kiemelt figyelmet kap, lakásba, családi házba és irodába egyaránt előszeretettel választják árnyékolóként. A reluxa felhasználási lehetőségei, működtetési módja, a lamellaválaszték színskálája igen sokrétű, ezért legtöbben ismeretlen ismerősként tekintenek a reluxára.

>> Alumínium lamellás reluxa a Rollstartól!

Nekem bevált a Rollstar pliszé

A harmonika ajtó árnyékolása különösen nagy gondot okozott új házunkban. Ez az ajtó ad ugyanis kertkapcsolatot az étkezőnk és a terasz között. Sokat használjuk időnként a két teret teljesen összenyitva.



>> Részletek

Kütéri árnyékolás légkondicionáló helyett

zsaluziaA kánikula ellen, házunk, lakásunk kellemes hőmérsékletének megteremtéséhez sokan választják a légkondicionáló berendezést. Az energiafaló megoldás környezetbarát és hatékony alternatívája a külső napárnyékoló: a redőny, a zsaluzia, a napháló vagy a napellenző. Mivel a belső teret melegítő napfény az üvegfelületeken, az ablakon, teraszajtón érkezik, napvédelemről is itt kell gondoskodnunk. Meglepő, de egy teraszajtón a belső térbe áramló meleg levegő közel tíz fokkal melegítené a szobát, ha nem gondoskodnánk árnyékolásról! Most ne a kültéri textilárnyékolókra fokuszáljunk.

>> Aluredőny és zsaluzia a Rollstartól

 

Szalagfüggöny, emblémázva

szalagfüggöny







Irodák, pénzintézetek, közintézmények előszeretettel választják a szalagfüggönyt árnyékolás céljából. A belső árnyékoló mellett nem csak a praktikus használat szól, hiszen a szalagfüggönyre nyomtatott embléma, céglogó, rövid reklámszöveg, vagy bármilyen fotó esztétikus reklámhordozóvá, vevőcsalogató dizájnelemmé teszi.
Egyedi, digitalizált fotóval ellátott szalagfüggöny az otthonunkban is jól mutat.

>> Emblémás szalagfüggöny a Rollstartól

 

Napellenző ponyvacsere

Napellenző







A jól bevált, évekkel ezelőtt gondosan megválasztott napellenzőponyva is cserére szorulhat, ha az épületünk homokzatát átszínezzük, vagy ha üzletünk új arculatot kapott, vagy csak felfrissítenénk a megjelenését. Nem szükséges az egészet, vázastól, ponyvástól eltávolítani ilyenkor, hiszen a szerkezetre tisztítás után új ponyva kerülhet – új színben, akár kézi festett vagy szitázott felirattal is. A Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. méretre gyártott, minőségi ponyvákat kínál e célra.

>> A Rollstar ponyvákról bővebben

Napellenzők, nagy kedvezménnyel

NapellenzőKülső napellenzővel szemben jogos elvárásunk a napfény, vele a forróság, az UV-sugárzás elleni védelem, a kültéri igénybevételből eredő strapabírás. Amikor tehát a terasz, a kert árnyékolásáról döntünk, a látvány mellett fontos technológiai, minőségbiztosítási kérdéseket is érinteni kell. A legfontosabb a megfelelő ponyva, mint a Rollstar által forgalmazott SunSilk és Natura ponyvák.

>> Miért válasszam a Rollstar napellenzőit?

 

Zsaluzia, a nyári meleg ellen

Zsaluzia








A leghatékonyabb külső árnyékolóként számon tartott zsaluziát nem csak a svájciak pontosságával kidolgozott konstrukció tette népszerűvé. Nagy előnye, hogy használatával együtt gondoskodhatunk a megfelelő fényviszonyokról és a hővédelemről, az alumínium lamellák forgatásával a szabad kilátás és a szellőzés is megoldott.

>> A Rollstar zsaluziáról

 

Front-Tech műanyag bejárati ajtó

Bejárati ajtó








A szívesen látott vendéget barátságosan fogadja, a nem várt látogatóval szemben tartja a frontot. A ház, a lakás stílusából nem lóg ki, hő- és hangszigetelő, biztonságosan állja a mindennapi igénybevételt. A jó bejárati ajtók ismérvei ezek, amely tulajdonságokra ráismerünk a Front-Tech műanyag bejárati ajtók képében.

>> Mi a jó bejárati ajtó öt pontja?

Napárnyékolók és nyílászárók egy kézből

NyílászáróAz építkezés, a felújítási munkálatok szezonnyitánya ez az időszak, aminek fontos, hosszú évekre szóló lépése az energiahatékony nyílászárók és a modern napárnyékolók beszerzése. Vállalatcsoportunk, a Rollstar Árnyékolástechnikai Kft., a német Roplasto profillal dolgozó Front-Tech műanyagnyílászáró-gyártó cég mindebben a segítségére van.



>> Milyen előnyökkel jár, ha nálunk vásárol?

Nekem beváltak a Rollstar árnyékolói

szúnyogháló14 éve költöztünk családi házunkba, akkor a képen szereplő, Rollstar termékeinkkel szinte egyidős lányunk pár hónapos volt.





>> Részletek

 

Motoros árnyékolók

Elero








A Rollstar nem csak gyártója és forgalmazója az árnyékolástechnikai termékeknek, de innovatív gondolkodó is a piacon. Ennek köszönhető, hogy évekkel ezelőtt felismerte az azóta egyre növekvő igényt az automatizált árnyékolókra. Így lett a német elero cég legjelentősebb hazai képviselője. Most pedig megérkezett a ProLine2 vezérlőcsalád, amelyet világújdonságként emleget a szakma!

>> Mit kínál a ProLine2 vezérlőcsalád?

 

Napellenzőponyva világpremier

Sivatag








Tágas teraszokon, falatnyi erkélyeken éppúgy elkel a napárnyékolás, amint beköszönt a verőfényes idő. A Rollstar világújdonsággal készül az idényre. Sattler napellenzőponyvák dizájn termékcsaládjának kizárólagos forgalmazójaként eddig ismeretlen arcát mutatja meg az árnyékolásnak, ráadásul 15 százalékkal csökkentett, bevezető áron!

>> Természet ihlette napellenző ponyvák

Várjuk a Construmán!

Construma2009. április 1. és 5. között az építkezők és az építőiparban, a lakáskultúra területén számító cégek helye a Construmán van. Az egyik legrangosabb hazai, sőt Európa-szerte elismert kiállításon a Rollstar árnyékolástechnikai eszközök és a cégcsoport műanyag nyílászárókat gyártó és forgalmazó tagja, a Front-Tech is képviselteti magát. Keresse fel a Construma A pavilonjának 103/E standját! Érdemes!

>> Kíváncsi rá, milyen meglepetéssel várjuk a Construmán?

Nekünk bevált a Rollstar napellenző

Végre megvan az áhított napellenző! Mediterrán hangulatot varázsolt az életünkbe. Jó alatta a pihenés, az étkezés, mintha plusz egy szoba lenne, és folyton nyaralnánk! Nagyot változott az életünk.



>> Részletek

Találkozzunk a Gardenexpón!

GardenExpo

2009. március 13. és 15. között a Gardenexpón a helyünk! Ott lesz mindenki, akinek örömet jelent a kert, akik szívesen töltik szabadidejüket a zöldben. És ott lesznek az árnyékolástechnikai termékeink is, amelyek hűs árnyat adnak, ha a teraszon pihenünk, ha kinn játszik a gyermek, vagy épp baráti társasággal grillezünk. A Papp László Budapest Sportarénában (1143 Bp., Stefánia út 2.), a 8/D standon várjuk Önt, ahol a Rollstar termékeit csábítóan kedvezményes áron vásárolhatja meg, emellett három szerencsést meg is ajándékozunk!

>> Részletek

Nekem bevált a kompakt redőny szúnyoghálóval

A ma is kifogástalanul működő kompakt redőny-szúnyoghálós rendszerünket a Rollstar kft-től rendeltük meg 8 éve. A redőny kíváló tulajdonságai jól ismertek én most inkább a szúnyogháló előnyeit ecsetelném a hagyományostól eltérő nézőpontból.



>> Részletek

 

Hangszigetelt nyílászárók

Műanyag nyílászáró









A külvilág zajának kizárása otthonunkból korántsem csak a nagyvárosokban élők számára jelent feladatot. Az utca forgalma, a külvilág állandó zaja rombolja életminőségünket, komfortérzetünket és egészségünket. A Front-Tech műanyag nyílászárói hangszigetelt üvegezéssel védenek a komoly civilizációs ártalom ellen.

>> Mit tudnak a Front-Tech nyílászárók?

 

Árnyékolók különleges ablakokra

Pliszéfüggöny









Az építészek előszeretettel "játszanak" az ablakokkal, hogy egyedi arculatot adjanak egy épületnek. Háromszög, trapéz, kör és boltíves ablakokat terveznek, amelyek igazán jól mutatnak, de rögtön felvetik a megfelelő árnyékolás kérdését. A választ a Rollstar reluxák és pliszéfüggönyök jelentik.

>> Részletek

Rollstar redőnykapuk

RedőnykapuA mindinkább a racionalizálásra törekvő építészeti megoldások a garázs kialakításában, és ezzel együtt a garázskapugyártás területén is nyomot hagynak. Redőnykapuval a szorosan egymást követő beépítések, a keskeny utcák okozta helyszűkét praktikusan feloldhatjuk: a kapu nyitása és zárása, a billenő konstrukcióval ellentétben, nem igényel külön teret, mivel lamellái redőnyszerűen tekerednek fel.


>> Részletek

 

Alumínium függönykarnisok

Karnis








Otthonunk hangulatának megteremtésében szívesen hívjuk segítségül a lakástextileket, köztük a függönyöket. A zavarbaejtően gazdag kínálatban minden divatos stílusvilág ihlette függöny megtalálható. És ami a boltban kitűnő választásnak bizonyul, azt bizony otthon megbánhatjuk, ha felakasztjuk egy stílusidegen karnisra. Az alumínium függönykarnissal ez nem történhet meg! 

>> Részletek

 

Belső árnyékolók tetőtérbe

Pliszé








Reluxa, roletta, pliszé, duett. Mindannyian megfelelőek tetőtéri nyílászárók belső árnyékolására is - különböző esztétikai és funkcionális megfontolásból, más és más küllemmel. A speciális igényeket elsősorban a ferde síkú ablakfelület támasztja ezen árnyékolókkal szemben, vagyis az, hogy a ne hasaljanak be, az üveggel párhuzamosan álljanak és mozogjanak.

>> Részletek

Nekem bevált a Rollstar redőny

Az újonnan épített házunk tervezésénél már eldöntöttük, hogy redőnyre mindenképpen szükségünk lesz. Mivel korábbi lakásunk is rendelkezett redőnnyel, így annak hasznosságával tisztában voltunk, de a meglévő redőny minősége sok gondot okozott számunkra.



>> Részletek

Védőrácsok az ablakokra

VédőrácsEgyre többen kötelezik el magukat a színvonalas lakberendezés mellett, de arra kevesen gondolnak, hogy mindezt megvédjék az illetéktelenektől. A téli hónapokban a hétvégi házat is elhanyagoljuk, legtöbbször tavaszig magára hagyva áll. Az épületek leggyengébb "védőbástyái", az ablakok speciális figyelmet érdemelnek, a Rollstarnál is. A cég forgalmazásában kapható védőrácsok ablakaink védőangyalai lesznek.

>> Mire képes a védőrács?

 

Biztonságban, redőnyautomatizálással

Csőmotor

A közelgő ünneppel együtt járó nagy családi látogatások idején, szilveszterkor és a síszezon kellős közepén sokan kelnek útra. Leengedik, vagy épp "félárbocra" engedik a redőnyöket, és napokig, hetekig magukra hagyják otthonukat, értékeiket. A Rollstar intelligens vezérlőegységgel felszerelt redőnyei segítségünkre sietnek abban, hogy a betörőket távol tartsuk lakásunktól.

>> Hogyan lát el biztonsági funkciót az automatizált redőny?

 

Cseréljük ünnepi színekre a szalagfüggöny lamelláit

Szalagfüggöny

A karácsony az ünnepek legnagyobbika, amelynek hangulatát otthonunk díszei emelik. Szalagfüggönyünk is dekoratív látványelem lehet, nem kell mást tennünk, mint néhány lamella kicserélésével felfrissíteni a megjelenését. Többszázféle színű lamella közül választhatjuk ki a nekünk tetszőt, ráadásul december 1-jétől Línea néven új lamellacsaládot üdvözölhetünk a Rollstar kínálatában.

>> Hogyan varázsolhatjuk újjá szalagfüggyönyeinket?

Spóroljon aluredőnnyel!

RedőnyNem csupán a házunk homlokzati képét teszi vonzóbbá egy jól megválasztott aluredőny, de a téli hónapokban a hővédelem területén is jó szolgálatot tesz. Számokban kifejezve: a zárt redőny régi épületek esetén is 40 százalékkal csökkenti az energiaveszteséget. De a modern ablakokkal felszerelt és az alacsony energiaszükségletű házaknál is 25 százalékkal javítja a hőszigetelést.

>> Hogyan érheti el?

Nekem bevált a Rollstar redőnykapu

Új ingatlanunk építése során 5 m nyílás szélességgel rendelkező két kocsi beállós garázsunkhoz garázskaput kerestünk. Alábbi szempontokat tartottuk szem előtt: ne nyíljon be a garázstérbe, mert ott van a padlásföljárónk, hőszigetelt legyen, csendesen működjön, az ingatlanhoz esztétikailag illeszkedjen.


>> Részletek

 

Ősz az ablakban - szalagfüggönnyel

Szalagfüggöny
A ősz hangulatát az ablak mindkét oldalán élvezhetjük a Rollstar szalagfüggönyeivel!
Az áttetsző csipkefüggöny és a sötétítő előnyeit magában egyesítő szalagfüggöny lamellaszíneivel ízlésünknek, kreativitásunknak engedve játszhatunk.

>> Részletek

 

Ajándékozási ötletünk: Karácsonyra Rollstart!

Vásárlási utalvány
10 000 forint értékű ajándékutalványok megvásárlásával mostantól ajándékba adhatja a Rollstar árnyékolástechnikai cikkeit! Ahány ház, annyi szokás, mondhatnánk: ahány ablak, annyi igény, ezért a Rollstar húsz évvel ezelőtt a tömegtermelés helyett az egyedi kivitelezés mellett döntött.

>> Részletek

Betörésvédelem

Betörésvédelem3A redőrségi statisztikákban a betőrések száma viszonylag állandó. A betörők egyharmada azonban feladja tervét amennyiben extra akadályba ütközik pl. feltolásgátlóval felszerelt alumíniumredőny nehezíti akcióját. Épp ezért sokan leeresztett redőnyökkel indulnak nyaralni. Azonban ennek is meg lehet a maga hátránya.

>> Részletek

Nekem bevált a műanyag nyílászáró

Húsz éve lakunk a Dunakanyarban, egy szép, hegyoldali lakásban. Az északi frontra nyíló ablakokkal minden ősztől tavaszig harcot vívtunk azért, hogy a hideg északi szél ne hatoljon be a lakásba.




>> Részletek

Többet ésszel, mint légkondigéppel

zsaluziaA 2007 évi kánikula hőmérsékleti adatai inkább lázra, mint levegőhőmérsékletre hasonlítottak: 38,7 fok aztán 39,9 fok sőt 41,9 fok- az ember lázcsillapítóért nyúlna, ha nem tudná, hogy csak a hőmérőről olvastuk le ezeket.

A hőségriadó napjai alatt lakásunkban ennek ellenére a hőmérséklet mindössze 26 fokig emelkedett, mesterséges hűtés, légkondicionálás nélkül.

A belépő vendégek első mondata: de jó hűvös a lakásotok, van légkondicionálás?

>> Részletek

Egyedi szalagfüggöny

egyedi szalagfüggönyA szalagfüggöny nem csak egy praktikus árnyékoló, hanem kiváló reklámhordozó is. A cég imidzsét erősítheti a tárgyalóban vagy az ügyfélváróban a szalagfüggönyre nyomtatott céges embléma, szlogen, logó. A kirakati szalagfüggönyre nyomtatott fotó pedig vevőcsalogató lehet.



>> Részletek az egyedi szalagfüggönyről

Napellenző ponyvaválasztékunk kibővült

napellenző

Selyemfényű napellenző

A tavasz a megújulás évszaka. A Rollstar Árnyékolástechnikai Kft életében is áprilistól mindig egy új korszak kezdődik. Ilyenkor választékunkat kibővítjük, felfrissítjük. Napellenző ponyvaválasztékunk, ami eddig sem volt csekélynek mondható (kb. 150 féle textil) a magyar piacon eddig alig ismert különleges selyemfényű, UV stabil, még hatékonyabb vízlepergető képességgel rendelkező poliészter alapanyagú textillel bővült.

Német textilgyártó partnerünk 2007-ben nagy sikert aratott újdonságával hazájában. Reméljük a magyar piacon is sikeresnek bizonyul majd ez az életvidám, örömet sugárzó egyedi textilcsalád.

>> Részletek a selyemfényű napellenzőkről

Nekem bevált a Rollstar motoros redőny

Solymosi AttilaBudapest környékén épülő házunk tervezésénél sokat vitatkoztunk az épületgépészeti szerkezetek kialakításánál. Egy valami azonban már kezdettől fogva biztos volt: az ablakokra redőnyöket tetetünk.



>> Részletek

 

Termosztát, zsaluzia - két jóbarát










A minap az egyik ismerősöm arról panaszkodott, hogy tél ide, vagy oda, a napsütés hatására "megbolondul" a fűtése, pontosabban nem kapcsol be a lakás hőmérsékletét szabályozó termosztát. De mi lehet az oka? Egyszerű: olyan helyre szerelték fel, ahová kellemesen elérnek a téli nap sugarai, és melegítik. Mi lehet a megoldás, ha nem akarjuk újraterveztetni a rendszert, és feldúlni otthonunkat? Az alumínium zsaluzia.

>> Eláruljuk, miként!

 

A szellőztetés fontosságáról










Anélkül, hogy megfeledkeznénk a szellőztetés egészségünkre gyakorolt jótékony hatásáról, szakmai megközelítésünkben a műanyag nyílászárók jó hírén esett "foltról" szólunk.
Ugyanis rögtön leszögezhetjük: a párásodásért, penészesedésért nem a műanyag ablakok okolhatók, hanem a megfelelő és rendszeres szellőztetés hiánya.

>> Az igazság a párásodásról, penészesedésről

Megújult a Front-Tech honlapja!

Az árnyékolástechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó Rollstart Kft. Front-Tech néven hozta létre évekkel ezelőtt műanyag nyílászárógyártó cégét. A logikus összefonódásnak köszönhetően az ablakok, ajtók és az árnyékolók kínálatáról eddig a Rollstar oldalán győződhettünk meg. A folyamatos fejlődés eredményeként az árnyékolóbarát műanyag nyílászáró szerkezetek saját honlapra "költöztek", így mostantól a www.front-tech.hu honlapra kattintva győződhet meg a Front-Tech kínálta termékelőnyökről.

>> Részletek

Nekem bevált a Rollstar redőny

Schram DánielBudán, ahol lakunk 1-2 fokkal mindig hidegebb van mint, a város alacsonyabb fekvésű részein, és bizony a szelek is hidegebbek. A 6 méteres nagyon szép terasz is eléggé védtelenül hagyja a lakás nappaliját, az északi fekvésű hálószobáról nem is beszélve.



>> Részletek

 

Egészséges napárnyékoló
ponyvák

Napellenző








A Rollstar komoly figyelmet fordít arra, hogy milyen ponyvákból készíti napárnyékolóit. Miért? Azért, hogy a simogató napfénnyel érkező káros sugaraktól, illetve azok egészségkárosító hatásaitól megóvja azt, aki Rollstar ponyva alatt keresi az árnyékot. Napellenző ponyváink elismert szakhatóságok által bevizsgáltak, bizonyítottan védenek a káros UV-B és UV-A sugarak ellen. Azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy bőrtípusunktól és hajszínünktől függően mennyi ideig tartózkodhatunk biztonságban a napon.

>> De meddig hűsölhetünk egy Rollstar napellenző ponyva alatt?

 

Napárnyékolók és nyílászárók ajándékba

Utalvány








10 000 forint értékű ajéndékutalványainkkal a felújításba, építkezésbe kezdő tulajdonosok és a fiatal párok, fészekrakó házasok is hasznos, hosszú évekre szóló meglepetésben részesülhetnek, hisz nyílászárók és modern napárnyékolók egyetlen házról sem hiányozhatnak!

A Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. és a Front-Tech műanyagnyílászáró-gyártó bemutatótermeiben folyamatosan megvásárolhatók az utalványok.

>> Milyen nyílászárók és napárnyékolók várják a megajándékozottakat?

Szúnyogháló ablakra, ajtóra

SzúnyoghálóMár május elején arról cikkeztek, hogy elviselhetetlenül sok a szúnyog a Duna-parti településeken, és a Balatonnál is írtják a vérszívókat. Otthonunk, nyaralónk szúnyogmentes övezetté alakításának legbiztosabb módja a szúnyogháló alkalmazása. Hogy Önnek még nincs? Irány a Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. üzlete!

>> Szúnyogháló-választékunkról bővebben

Nekem bevált a kitámasztókaros napellenző

Pár évvel ezelőtt sziciliai nyaralásunk alatt a barátnőm teraszán láttam egy szellemesen kivitelezett napellenzőt, amely olyan volt mint egy ablakok között lehúzható un. roletta - nekem laikusnak legalább is úgy tűnt.  A meglepetés erejével hatott, mert itthon ilyen megoldással még nem találkoztam.  Nem voltak drága csuklós karok, áttételek, stb.

>> Részletek

 

Műanyag nyílászáró és penész?

Párás ablak








A műanyag nyílászárók két címkét kaptak a köztudatban. Nagyon jók, mert hőszigetelnek, energiatakarékosak, de vigyázni kell, mert épp a kitűnő légzárás miatt a falak penészesedhetnek: nincs természetes szellőzés, a pára lecsapódik a hideg sarkokban, és már meg is jelent a penész. A Front-Tech megcáfolja e széles körben elterjedt tévhitet!

>> A Front-Tech megelőzi a penészgondokat!

 

Ne dobja ki, átalakítjuk!

Roletta








A Rollstar árnyékolástechnikai termékei méretpontos gyártást és kivitelezést jelentenek. Előfordulhat, hogy közbejön egy költözés, egy új bútor, ami miatt új szalagfüggönyt, rolettát, másik napellenzőt kell vásárolnunk. De nem szükséges! A Rollstar a megváltozott igényeknek megfelelően átalakítja a hibátlanul működő árnyékolástechnikai eszközeinket, és ezzel pénzt takarít meg nekünk.

>> A Rollstar átalakítja!

Aluredőny = energiamegtakarítás

RedőnyHabár a gáz- és a távfűtés olcsóbb lesz, minden bizonnyal a távfűtéses lakások lakói lesznek idén is a fűtésszezon legkiszolgáltatottabb fogyasztói, tudva, hogy az energiatakarékosság a legtöbb panelházról nem mondható el. Igaz ez sok téglaépületre is. A megoldás az alumínium redőny, amellyel mi magunk gondoskodhatunk lakásunk hővédelméről, energiagazdálkodásáról.

>> Mennyit spórolhatunk Rollstar alumínium redőnnyel?


Nekem bevált a Front-Tech nyílászáró

A fotón látható Front-Tech bejárati ajtót három éve vásároltuk, soha semmilyen probléma nem volt vele. Korábban a szél  körbe fütyülte a házunkat, az ajtónál szinte sűvített. Nem csak kellemes érzés hazaérkezni,  belépni rajta, de  biztonságos is.



>> Részletek

 

Nyerjen Rollstar ajándékutalványt!

nyereményjáték








Közeleg az év legszebb ünnepe, amelyre a Rollstar idén is készül. A Rollstar ajándékutalvány bármely termékre beváltható, illetve beszámíttatható, így a megajándékozott ízlésének megfelelő árnyékolót választhat otthonába. És most nyerhet is! Tíz szerencsést 10000 forint értékű vásárlási utalvánnyal ajándékozunk meg, ha részt vesz kvízjátékunkban!


>> Játszok, hogy Rollstar vásárlási utalványt nyerhessek!

 

Pénz áll a házhoz - hőszigeteléssel

energiamegtakarítás








Bizonyára nem mondunk újdonságot azzal, hogy a ház leggyengébb pontjai hőszigetelés szempontjából a falak, a nyílászárók és a tető. Sokan mégis feláldozzák egyiket vagy másikat a költségtakarékosság oltárán. Tetemes összeget költenek a falak szigetelésére, és nem cserélnek nyílászárót, vagy a meglévőre nem szereltetnek külső árnyékolót. Pedig ezek kisebb beruházás mellett garantálnak energiamegtakarítást, amit az épülettermográfiai mérések is igazolnak.

>> Spóroljon ésszerűen!

Extrák alapáron a Rollstarnál

redőnyAmit fehér alapkivitelben megkaphattunk a Rollstar Árnyékolástechnikai Kft. kínálatában, azt eddig felár megfizetése mellett színharmoniált változatban is kérhettük. Így saját gyártásban készülő, méretpontos alumínium redőnyt, zsaluziát, napellenzőt vagy épp szalagfüggönyt is választhattunk olyan árnyalatban, amilyet csak elképzeltünk. Most is megtehetjük, de a szerkezet színesre festésének  felárát mától a Rollstar állja!

>> Mennyit spórolhatunk, ha a Rollstart választjuk?

Nekem beváltak a belső árnyékolók

Babiczky LászlóAmikor az ember házat épít, tele van reménnyel és kétséggel. Reménnyel, hogy új otthona kényelmes és minden igényt kielégítő lesz.




>> Részletek

Március végéig minden olcsóbb 20 százalékkal!

kedvezményA Rollstar tavaly decemberben, a huszadik születésnapján közös ünneplésre hívta partnereit, és azokat, akik most tervezik családi házuk felépítését, lakásuk felújítást. Március utolsó napjáig a Rollstar minden egyes termékének az árából 20 százalék kedvezményt nyújt, a külső és belső árnyékolóktól a védőrácsokon át a napellenzőkig, szúnyoghálóig.

>> Hogyan használhatjuk ki okosan a kedvezményt?

 

Cseréljünk műanyag nyílászáróra!

nyílászáró








Rossz idők járnak azokra, akik a télnek rosszul záródó, régi ablakakokkal vágtak neki. Számukra nem csak a zord időjárás, a hideg szél, a hófúvás okoz gondot, hanem  az ezzel együtt elszökő energia, a magas fűtésszámla kifizetése is. A Front-Tech hőszigetelő műanyag nyílászáróival akár negyven százalékkal csökkenthetjük fűtési költségünket, és ha az ablakokra Rollstar alumínium redőnyt szereltetünk, még jobb hatásfokkal védhetjük otthonunkat.

>> Részletek

 

Elero motorizáció a betörők ellen










A téli sportok időszakában, de a mindennapok kiszámítható életritmusában is biztonságot nyújt, ha a külső árnyékolókat, az alumínium redőnyt, a védőrácsot, a rolettát az elero intelligens csőmotorokra bízzuk. A programozható vezérlésnek köszönhetően árnyékolóink akkor is mozgásban vannak a napszakoknak megfelelően, illetve a megadott időpontoknak megfelelően, ha nem tartózkodunk otthon.

>> Részletek

Nekünk bevált a Rollstar szalagfüggöny

Három szobánk van, és az egyikben  évekkel ezelőtt egy merész pillanatunkban szalagfüggönyt tetettünk fel. Napsárga szín, alap felszereltség, semmi faxni.




>> Részletek

Rollstar a Gardenexpón!

GardenExpo2010. március 19. és 21. között egy hosszú hétvége ismét a kert szerelmeseié. Kertbarátként az év legnagyobb szakmai kiállításán, a Gardenexpón mindent egy helyen megtalálunk, ami csak a kertészkedéshez, a kerti élethez kapcsolódik. És mivel az árnyékolástechnika is fontos kelléke a kellemes szabadtéri időtöltésnek, a Rollstar 43/E standját se hagyja ki! Március 31-ig 20 százalék kedvezménnyel vásárolhatunk Rollstar-termékeket, ráadásul a kiállítás minden napján tíz-tízezer forintos vásárlási utalványt nyerhet három vásárlátogató!

>> Mivel vár bennünket a Rollstar a Gardenexpón?

 

Duettfüggöny - ez a legújabb divat

Duett









A külfödi híradások arról szólnak, hogy a duettfüggöny a legújabb divat, ha belső árnyékolóról van szó. A duettfüggöny tulajdonképpen a pliszé kétrétegű változata.

Ez a különleges, harmónikaszerű dupla textilréteg pedig nem csak látványos, de intelligens hőkezelő tulajdonságokkal is bír: hideg- és melegpufferként viselkedik. Vagyis nyáron hűt, télen pedig őrzi a meleget.

>> A Rollstar duettfüggyönyeiről

 

A hónap színe: a zöld

duett









Megkezdődött a visszaszámlálás: a dermesztő szél megszelidülni látszik, egyre többször bukkan fel a nap, és a madarak is dalra fakadnak. Már nagyon várjuk a tavaszt, az első rügyeket. A természet ébredése a színek nyelvén a zöld. Mi más lehetne a hónap színe, mint a zöld: a természet, a nyugalom, a kiegyensúlyozottság árnyalata. Miért ne frissíthetnénk fel otthonunkat zöld rolettával, szalagfüggönnyel, netán egy zöld napellenzővel?

>> A Rollstar és a zöld

Nekünk bevált a Rollstar napellenző

Mintahogy a képen is látható (cikkben) az  Idősek Otthonának lakói 2009. nyarától a legnagyobb hőség elől nem kell, hogy a szobáikba "meneküljenek".




>> Részletek

Construma a Rollstarral!

ConstrumaAnnak, aki ez idő tájt tervezi az új otthonát, vagy felújításba fog, és annak is kihagyhatatlan építőipari kiállítás a Construma, aki már a belevágott az otthonteremtés sűrűjébe! A külső és belső árnyékolókat, ha tehetjük, már a tervezés fázisában, vagy a felújítás elején alaposan át kell gondolnunk, hogy maradéktalanul betölthessék feladatukat. Az információgyűjtésre, a rendelésre jó hely a kiállítás A pavlonjának 203/C standja, a Rollstar standja.

>> Rollstar-kedvezmények és ajándékok a Construmán

 

Napháló, a kültéri árnyékoló

napháló








Az árnyékolás leghatékonyabb módja, ha már kinn, a nyílászárók előtt megálljt parancsolunk a napsugaraknak és ezzel a felmelegedésnek. Kitűnő megoldás az alumínium redőny, a zsaluzia.

De mit tehetünk, ha kerülnénk a hideg fémet és a bezártság érzését? Válasszuk az energiabarát naphálót, vagyis a kültéri rolettát!

>> A Rollstar naphálói

 

A hónap színe: a sárga

napellenző








A sárga szín egyenlő az éltető nappal, a tavasz első virágaival, a jácinttal, az aranyággal. A sárga otthonunkban is csodákra képes: jobb kedvre derít, szárnyára kapja a gondolatokat, vidámságot lop a falak közé. Természetes hát, hogy a Rollstar kínálatában szép számmal találunk sárgában pompázó külső és belső árnyékolókat.

>> Miért jók a sárga árnyékolók?

Nekünk bevált a Front-Tech nyílászáró

Műanyag nyílászárókat kerestünk, és a Front-Tech kínálatában mindent megtaláltunk funkció, méret, kivitel és szín tekintetében.





>> Részletek

UV stabil napárnyékoló ponyvák

napellenzőKézenfekvő szempontjaink, a megbízható működés, időjárásállóság, esztétikus megjelenés mellé a ponyva minősége meghatározó tényezővé vált a napárnyékoló kiválasztásánál. A ponyvák UV stabilitása nem csak azért kiemelt kritérium, mert a napfény nem fakítja ki a ponyva színét, hanem azért is, mert megvéd bennünket  – bőrünket, szemünket - a nap káros sugaraitól. A Rollstar ponyvái egytől egyig a svájci Rákliga Szövetség az UV 801 szabvány alapján bevizsgált textíliák.

>> Mitől védenek az UV stabil ponyvák?

 

A hónap színe: a lila

szalagfüggöny









Virágba borultak az orgonabokrok, ezzel visszavonhatatlanul itt a tavasz! Talán nincs is nemesebb szín a lilánál. Gondoljunk csak bele: a lila a királyság színe, és a püspöklila kifejezésünket sem a véletlen szülte. Miért ne lehetne a lakásunk, irodánk, szalonunk is divatos? A lila inspiráló erejét szalagfüggönnyel, reluxával, pliszéfüggönnyel is a négy fal közé csalhatjuk. Kreativitásunkat már messziről hirdethetjük, ha trendi lila napellenzőt szereltetünk fel.

>> A Rollstar segít a lila napárnyékoló kiválasztásában!

 

Szúnyogháló, a rovarok ellensége

Szúnyogháló









Örülünk a természet ébredésének, mind szélesebbre tárjuk az ablakokat, hogy a melengető napsugarakat beengedjük. De velük együtt érkeznek a szúnyogok, rovarok is. A bosszantó kis repülő állatkák megzavarják nyugalmunkat, jobban szeretnénk kinn tudni őket. De hogyan? Szereltessünk szúnyoghálót az ablakokra, ajtókra. A Rollstar egy új típussal is készül a bogárinvázióra, egy olyan konstrukcióval, amely „hernyótalpakon“ mozog.

>> Tudja, hogy Önnek melyik szúnyogháló a legpraktikusabb?

Nekünk bevált a Rollstar napellenző

Frissen felújitott lakásunk éke az az erkély, amiről csodás Dunai panorámát élvezhetünk és ami napfényes déli fekvésű nappalink meghosszabbitása is egyben.




>> Részletek

Napellenző ponyvák kedvezménnyel

napellenzőAhogyan az építészetben is időről időre új stílusok jelennek meg, úgy változik a homlokzati képet nagyban meghatározó árnyékolástechnikai eszközök megjelenése is. Igaz ez a napellenző ponyvákra is, ami persze nem jelenti azt, hogy az alapszínek és az örök sláger, a csíkos napellenző ponyvák kimennének a divatból. A Rollstar is készül a nyárra, kollekcióváltás miatt több mint ötvenféle ponyvára ad 10 százalék árengedményt.

>> Rollstar ponyvák, olcsóbban

 

Zivatar ellen alumínium redőny

redőny









Jutott nekünk bőven a zord időjárásból az elmúlt hetekben. A hirtelen kerekedő szél, az égből leszakadó eső ellen sokan sokféleképpen védték otthonukat. Az alumínium redőny jó alternatívát kínál otthonunk legvédtelenebb felületei, az ablakok védelmére. A teljesen lehúzott redőnnyel óvhatjuk az üvegfelületeket a kopogó esőtől, jégtől, és mivel a zajvédelemben is szerepet vállal az alumínium redőny, a szél süvítését is „lehalkítja“.

>> Mit tudnak még a Rollstar alumínium redőnyök?

 

Pergola, avagy szoba a szabadban

pergola









A napellenzők speciális formája a pergola, amelyek családi házak, illetve vendéglátó helyek kedvelt árnyékolója.

Mitől speciális? Mert nagyméretű teraszokra, kertbe, szélfújta vidékeken is biztonsággal használható stabil szerkezetet kap a pergola. Akár 15 méter széles és 6 méter kinyúlású szerkezetben is megrendelhető a Rollstarnál. A sátras elrendezés alatt úgy érezhetjük magunkat, mintha egy szabadtéri szobában lennénk.

>> Pergolát a Rollstartól!

Nekem bevált a Front-Tech nyílászáró

Zöldövezeti, régi villaházban méretre készített ill. épített be a  Front-Tech Nyílászárógyártó Kft. 3 éve bejárati ajtót lakásomba, valamint egy éve szintén méretre  konyhaablakot, lehúzható szúnyoghálóval együtt.




>> Részletek